Egy pártba gyűjti a jobboldalt Berlusconi

2007.08.22. 16:06

Bár korábban tagadta, Silvio Berlusconi szerdán hivatalosan is bejelentette, hogy egyesíteni kívánja az olasz jobboldali pártokat. A volt miniszterelnök az után döntött az új szervezet, a Szabadság Pártja megalapításáról, hogy nemrég kiderült, egyesül a balközép két legnagyobb pártja.

A Szabadság Pártja néven új pártot készül alapítani Silvio Berlusconi olasz ellenzéki vezető, hogy egy tető alá hozza az egész jobbközép tábort - jelentette szerdán a La Repubblica című olasz lap, amely szerint Michela Brambilla, Berlusconi Forza Italia pártjának 39 éves politikusa lesz az új párt főtitkára.

Brlusconi vasárnap még tagadta és "merő képzelgésnek" nevezte a La Stampa című torinói napilap értesülését, miszerint új jobboldali pártot akar alapítani, hogy "talpra állítsa Olaszországot". A lap épp Brambillát idézte, hogy az új párt a jelenlegi nagy jobboldali formációk, a Forza Italia, a Nemzeti Szövetség és az Umberto Bossi nevével fémjelzett Északi Liga mérsékelt politikusait gyűjtené egybe. E pártok alkották korábban a Szabadságjogok Háza szövettséget.

A pártalapítás célja, hogy erősítse a jobbközép szövetség összetartását és javítsa az újabb kormányra kerülés esélyeit. Az új párt a Valle d'Aosta régió Courmayeur településén tartandó helyhatósági választásokon, novemberben méretteti meg magát először - mondta újságíróknak Berlusconi.

A két legnagyobb olasz baloldali párt, a Baloldali Demokraták és a katolikus Margaréta október közepén összeolvadnak, és az új formáció vezetője valószínűleg Walter Veltroni, Róma népszerű főpolgármestere lesz.

KAPCSOLÓDÓ CIKK