Két lépésre van Chávez az örökkévalóságtól

2007.08.22. 12:31

A venezuelai parlament előzetesen rábólintott azokra az alkotmány-módosításokra, amelyek lehetővé tennék, hogy akár évtizedekig Hugo Chávez irányítsa az országot. Az olajbevételekre szocializmust építő Chávez maga kezdeményezte, hogy korlátlan alkalommal újraindulhasson az elnökségért, és hat helyett hét évig tartson mandátuma. Az ellenzék a demokráciát félti. A javaslatokat még meg kell szavazniuk a képviselőknek, majd népszavazást is tartanak róluk.

A többségében Hugo Chávez elnök híveiből álló venezuelai parlament kedden egyhangú előzetes hozzájárulását adta az államfő hatalmának meghosszabbítását lehetővé tevő alkotmány-reformokhoz. A módosítások értelmében Chávez egyebek közt ismét indulhat az elnökválasztáson, és eltörlik megbízatása időhatárát, amivel akár évtizedeken át az ország élén maradhat.

Cilia Flores házelnök szerint Chávez múlt héten előterjesztett javaslatait hatórás vita után mind a 167 képviselő elfogadta. A végleges döntés két-három hónapon belül várható, amit népszavazás követ, hogy a lakosság is jóvá hagyja a változásokat. Ezzel a jelenlegi hatéves időtartam helyett hétesztendős ciklusokra lehet majd álllamfőt választani, így Chávez legalább 2013-ig maradhat az ország élén, és akkor is újraindulhat.

Az ellenzék szerint a reformok megvalósítása gyengíti a demokráciát, és Chávez kubai elvbarátjához, Fidel Castróhoz hasonlóan élete végéig az ország elnöke lehet. Ismael García, aki a törvényhozáson belül azon kevesek közé tartozik, akik a hivatalostól eltérő álláspontot képviselnek, bírálta a Chávez-párti képviselőket, amiért kirekesztették a vitából az ellenzéki csoportokat. García szerint az összes venezuelai politikai irányvonalat be kell vonni a reformok megvitatásába, mielőtt azokat népszavazásra bocsátanák.

Hugo Chávez egykori ejtőernyős parancsnokot decemberben nagy többséggel választották újra államfővé, miután a politikus ígéretet tett arra, hogy a szocializmus felé kormányozza az országot, azaz a venezuelaiaknak nagyobb döntési lehetőséget biztosít a hatalom gyakorlásában, az ország külföldről származó több milliárd dolláros olajbevételeit pedig szociális célokra fordítja.

A Chávez-féle reformtervek egyebek mellett kitérnek a tulajdon új típusaira, amelyek szövetkezeti irányítás alá kerülnének, népi milícia létrehozására és a hatórás munkanap bevezetésére.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK