Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság "bocsánatkérése" után visszatérhet Szudánba az Európa Unió megbízottja, akit néhány napja utasítottak ki az afrikai országból a belügyekbe való beavatkozás címén - közölte szombaton a kartúmi külügyi szóvivő.
Vágólapra másolva!

"Szudán elfogadta a bocsánatkérést, amelyet Louis Michel humanitárius ügyekkel és fejlesztéspolitikával foglalkozó biztos tolmácsolt Omar Haszan Ahmed al-Besir szudáni elnöknek az Európai Bizottság küldöttének tevékenységével kapcsolatban" - mondta Ali asz-Szadek külügyi szóvivő. "Az elnök hozzájárult, hogy a kartúmi EU-misszió vezetője három hét múlva lejáró hivatali ideje végéig Szudánban maradhasson" - tette hozzá, megerősítve ezzel Brüsszel korábbi bejelentését.

"Azután, hogy Louis Michel fejlesztéspolitikai biztos személyesen kapcsolatba lépett Omar el-Besir szudáni elnökkel, a kartúmi kormány jelezte: az Európai Bizottság képviselője visszatérhet a szudáni fővárosba mandátuma lejártáig" - hangsúlyozta az Európai Bizottság szombaton Brüsszelben kiadott közleménye.

A svéd Kent Degerfeltet, az EU megbízottját és Nuala Lawlor kanadai ügyvivőt ugyanazon a címen nyilvánították nemkívánatos személynek csütörtökön Szudánban, de kiutasításukat részletesen nem indokolták.

A külügyi szóvivő most annyit közölt, hogy a két diplomata levélben fordult a szudáni biztonsági és hírszerző szolgálatok vezetőihez egy ismert ellenzéki politikus, a Demokratikus Unionista Párt elnökének letartóztatásával kapcsolatban. A szóban forgó politikust 25 másik személlyel együtt - köztük az ellenzéki Umma Párt a Reformért és Megújhodásért vezetőjét - a kormány megbuktatására szőtt állítólagos összeesküvés miatt fogták el.

Szudáni és arab lapok már pénteken tudni vélték, hogy az EU, illetve Kanada vezető diplomatáját azért utasították ki, mert felvették a kapcsolatot az ellenzékkel és megpróbálták elérni az ellenzék egy feltételezett államcsínykísérlet miatt letartóztatott tagjainak, köztük Mahmúd Haszaneinnek, a Demokratikus Unionista Párt vezetőjének szabadon bocsátását.