Civil áldozatokat szedett egy amerikai légicsapás

2007.09.06. 10:21

Tizennégy civil áldozatot követelt egy csütörtökre virradóan végrehajtott amerikai légicsapás Bagdadban. Az iraki minisztériumok által bejelentett hírt az USA még nem erősítette meg.

Amerikai légicsapásban meghalt tizennégy polgári személy csütörtökre virradóan Bagdad Manszúr nevű nyugati negyedében, és öt ház romba dőlt - jelentette az iraki belügy- és a védelmi minisztérium.

A támadás a Muktada asz-Szadr radikális síita hitszónok vezette Mahdi Hadserege milícia egyik fellegvárában, Vasasban történt. A helikopterekkel végrehajtott csapásban megsebesült további kilenc civil - tették hozzá a minisztériumok. "Nem volt összecsapás, a környéken nyugalom volt a szóban forgó időben. A támadás idején a lakosok aludtak" - közölte egy neve elhallgatását kérő belügyminisztériumi tisztségviselő.
   
Az amerikai erők egyelőre nem erősítették meg a támadás tényét. Az amerikaiak korábban közölték, hogy több hadműveletet is indítanak a milícia legelvetemültebb tagjai ellen, akiknek kapcsolatai vannak Iránnal, fegyvert és kiképzést kapnak a szomszédos országból. Teherán tagadta ezt a vádat.
   
Szadr a múlt héten utasította a milíciát, hogy fél évre függessze fel műveleteit. Washington szerint ezzel az a célja a vallási vezetőnek, hogy helyreállítsa az alakulat tekintélyét, miután abból leváltak csoportok, és nem engedelmeskednek neki.

KAPCSOLÓDÓ CIKK