Öngyilkos merénylő gyilkolt Algériában

Vágólapra másolva!
Öngyilkos merénylő 14 személy életét oltotta ki - a sajátján kívül - csütörtökön Batna algériai városban, nem sokkal Abdelazíz Buteflika elnök aznapra kitűzött látogatása előtt. Az algériai televízió jelentése szerint 114-en sebesültek meg.
Vágólapra másolva!

A robbantás áldozatai abból a tömegből kerültek ki, amely az elnökre várt, hogy szemtanúja legyen érkezésének az Algírtól 430 kilométerre délkeletre lévő városban.

A merénylő célpontja az elnök lehetett. A robbanószerkezetet egy műanyagzsákban rejtette el és belvárosban, egy mecset közelében az út szélén várakozó tömeg közé vegyült. A körülötte állóknak feltűnt azonban a viselkedése és a hírek szerint ezért robbantotta fel magát még a konvoj érkezése előtt.

Az APS hivatalos hírügynökség jelentése szerint az észak-afrikai arab ország államfője felkereste a terrorcselekmény sebesültjeit a helyi kórházban. Iszlám szélsőségeseket vádolt a terrorcselekmény elkövetésével, s olyan bűnözőknek nevezte őket, akik más országoknak, külföldi vezetőknek dolgoznak, az ő érdekeiket szolgálják.

Az iszlám szélsőségeseknek Buteflika sajtónyilatkozatában felrótta, hogy meg akarják hiúsítani nemzeti megbékélési politikáját, amellyel véget akar vetni a hadsereg és az iszlám állam megteremtését hirdető szélsőséges csoportok között. Leszögezte, hogy a terrorcselekményeknek semmi közük az iszlám nemes értékeihez, és fogadkozott, hogy nem tántoríthatják el megbékélési politikájától.

Az algériai konfliktus akkor mérgesedett el, amikor a hadsereg által támogatott kormányzat egy iszlám forradalomtól tartva 1992-ben leállította a parlamenti választásokat, amelyeken egy iszlamista párt állt nyerésre. A 15 éven át tartó erőszakban azóta mintegy 200 ezer ember vesztette életét. Az erőszak az utóbbi időben alábbhagyott, de a lázadók félezres kemény magja, az Iszlám Magreb al-Kaidája, korábbi nevén az Ima és Harc Szalafista Csoportot (GSPC) továbbra is gerillaharcot folytat.