Visszatértek Nagy-Britanniába annak a négyéves kislánynak a szülei, aki májusban tűnt el Portugáliában. A házaspárt a portugál rendőrség már gyanúsítottként kezeli, ők azonban állítják, semmi közük a gyermekük eltűnéséhez.

Óriási médafigyelem övezte Nagy-Britanniában a McCann házaspár hazatérését, akiknek négyéves kislánya, Madeleine május elején tűnt el Portugáliában nyaralás közben. A reptéren komoly rendőri biztosítás volt, és rengeteg újságíró várta a párt.

A férj azt mondta, a másik két gyerekük érdekében döntöttek úgy, hogy hazatérnek. Azt kérte, mindenki tartsa tiszteletben a magánéletüket - írja a BBC News.

A pár már korábban eltervezte, hogy visszatér Nagy-Britanniába. Érkezésükre azért irányult most ekkora figyelem, mert pár nappal ezelőtt a kislányuk eltűnését vizsgáló portugál rendőrség gyanúsítottá nyilvánította őket. A reptéren a férj kijelentette, sem ő, sem felesége nem játszott szerepet Madeleine eltűnésében.

Az asszony kihallgatásán a nyomozók felvetették, hogy lányának vérnyomait megtalálták a család által bérelt autóban. A család szerint ez lehetetlen, a kocsit ugyanis 25 nappal Madeleine eltűnése után bérelték. A férj a News of the World brit bulvárlapnak azt mondta, a portugál hatóságok hamar le akarják zárni az ügyet, és kihasználnak minden apró eltérést az ő és felesége vallomásában.

A portugál jogszabályok szerint a helyi rendőrség nem kommentálhatja a gyanúsítottak állításait, a brit belügyminiszter ugyanakkor azt nyilatkozta, elégedett azzal, ahogy a portugál hatóság kezelte az ügyet - emlékeztetett a BBC News Online.