Fico nem akar sajnálkozni Budapesttel együtt

Vágólapra másolva!
Arcátlan pimaszságnak nevezte a szlovák kormányfő azt a felvetést, hogy Szlovákia is kérjen bocsánatot Magyarországtól a kölcsönösség jegyében a történelmi sérelmekért. Fico égbekiáltónak nevezte a Magyar Koalíció Pártja (MKP) javaslatát, mondván Szlovákiának nincs miért bocsánatot kérnie.
Vágólapra másolva!

Robert Fico a Ján Slotával és Vladimír Meciarral folytatott hétfői koalíciós egyeztetés után utasította el a javaslatot. Az utóbbiak már a hét végén elutasították a Magyar Koalíció Pártjának azt a javaslatát, hogy a történelmi megbékélés és a közös európai jövő érdekében a magyar és a szlovák törvényhozás kölcsönössen kövesse meg a másik országot az elmúlt másfél évszázad során megesett sérelmekért.

A szlovák kormányfő szerint égbekiáltó, hogy a magyarok a szlovákoktól várják el a bocsánatkérést. Fico az MKP-elnök Csáky Pál által felvetett javaslatot "naivnak és provokatív célzatúnak, a valóságtól elrugaszkodott, viharos vitákat gerjesztő pimaszságnak" nevezte, majd hozzátette: "Hihetetlenül szélsőséges megnyilvánulás az olyan testület létrehozásának engedélyezése, mint amilyen a Magyar Gárda."

A megszólaló három pártelnök közül a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, Jan Slota volt a legrövidebb: szerinte a szlovákokat az elmúlt száz évben annyi magyar sérelem érte, hogy a magyar bocsánatkérés "pőrén magától értetődő kellene legyen".

Hasonló lépésekre volt már példa Európában: Németország és Franciaország rendezte hasonlóképpen történelmi viszályaikat; Willy Brandt, német kancellár pedig Varsóban hajtott térdet a megbékélésért.