Baradei hiányolja az EU támogatását

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió nem támogatta azt a menetrendet, amiről a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) állapodott meg Iránnal, a NAÜ főigazgatója emiatti tiltakozásként kivonult a NAÜ kormányzótanácsának keddi üléséről - közölték diplomaták Bécsben.
Vágólapra másolva!

- Mohammed el-Baradei elhagyta a termet, mert az Európai Unió nem támogatta a menetrendet, amelyről előző hónapban állapodott meg Iránnal, és amely arra irányul, hogy az év végéig tisztázzák az iráni nukleáris program természetét - közölte a diplomata, aki neve elhallgatását kérte.

Az EU-tagállamok részéről, a soros uniós elnökség nevében felszólaló portugál küldött, Joaquim Duarte csak röviden említette beszédében az Irán és a NAÜ közötti megállapodást, anélkül, hogy megadta volna annak a diplomáciai támogatást, amelyet Baradei várt. A portugál küldött hangsúlyozta, hogy Irán nem tett eleget az ENSZ Biztonsági Tanácsa felszólításának. Teherán "még növelte is dúsítókapacitását" - mondta.

A NAÜ szóvivője elzárkózott azelől, hogy nyilatkozzon a történtekkel kapcsolatban.