HIV-veszély miatt zárt be több perui vérbank

Vágólapra másolva!
Nemzeti vészhelyzetről beszél a perui kormány, miután kiderült, hogy négyen fertőződtek meg HIV-vírussal vérátömlesztés során ugyanabban a kórházban. Számos vérbankot bezártak, a BBC tudósítója szerint a peruiak félnek és elkerülik a közkórházakat.
Vágólapra másolva!

Több tucatnyi perui vérbankot kellett bezárni, miután legalább négyen megfertőződtek a HIV-vírussal vérátömlesztés során - írta a BBC. A kormány közölte: az ország mind a 240 ilyen intézményét alaposan átvizsgálják majd a "nemzeti vészhelyzet" miatt. Valamennyi beteg Callao kikötővárosának kórházában fertőződött meg.

A hivatalos közlések szerint a perui vérbankok megfelelnek a nemzetközi előírásoknak, és az embereket továbbra is arra buzdítják, hogy adjanak vért. "Nem szeretnénk pánikot keltenik, csak óvatosabbnak kell lennünk" - mondta az egészségügyi miniszter, Carlos Vallejos.

A veszéllyel azután kezdett foglalkozni a közvélemény, hogy a hét elején egy 44 éves nő kapcsolatba lépett a médiával, és elmondta, hogy egy rutinműtét során kapta el a vírust. Az asszony kártérítést szeretne. Ezután derült ki, hogy másik három beteg is megfertőződött ugyanabban a kórházban. Egyikük egy tizenegy hónapos csecsemő.

A washingtoni központú Pan American Health Organization (PAHO) friss adatai szerint a perui vérbankokban tárolt vér egynegyedét nem ellenőrizték megfelelően. A perui egészségügyi források azt is megerősítették, hogy egy dialízisközpont harminc betege Hepatitis C vírussal fertődött meg.

A BBC limai tudósítója szerint az esetek kitudódása óta a betegek elkerülik a közkórházakat. A tudósító hozzátette, hogy a kormány lépései nem lesznek elegek ahhoz, hogy visszaálljon a megingott bizalom a perui egészségügy felé.