Kifárasztotta Karamanliszt a választási győzelem

2007.09.17. 6:55

Kosztasz Karamanlisz konzervatív kormányfő nyerte a görögországi előre hozott parlamenti választásokat. A hivatalos részeredmények szerint csak törékeny többsége lesz a parlamentben.

Az eddigi kormányfő, Kosztasz Karamanlisz nyerte a választásokaz Görögországban. A régi-új miniszterelnök a televízióban hétfőre virradóra győzelmi mámor nélkül, fáradtan köszönte meg a görögöknek, hogy "világos mandátumot" adtak pártjának, az Új Demokráciának a kormányzáshoz.

Röviddel a miniszterelnöki beszéd előtt Jeórjiosz Papandreu, az ellenzéki Pánhellén Szocialista Mozgalom(PASZOK) vezetője elismerte vereségét. A nép választott, és a döntését tiszteletben tartjuk. A PASZOK keményen küzdött, de vesztett - jelentette ki Papandreu.

A részeredmények alapján az Új Demokrácia vezetett a szavazatok mintegy 42,7 százalékával a PASZOK előtt, amely 38,4 százaléknyi szavazattal rendelkezett. Nem végleges adatok szerint az Új Demokráciának várhatóan 154, a PASZOK-nak pedig 103 képviselői helye lesz a 300 fős törvényhozásban.

A  szélsőjobboldali LA.O.S (Ortodox népi riadó) szavazataránya 3,5 százalékos, így várhatóan történelme során most első ízben bekerül a parlamentbe.

KAPCSOLÓDÓ CIKK