Brüsszel a szépségtapasz a repedező Belgiumon

Kedden lesz 100 napja, hogy Belgiumnak nincs kormánya. A választásokon győztes flamand kereszténydemokraták még mindig nem tudtak koalíciót kötni miután vezetőjük, Yves Leterme augusztusban - két hónap próbálkozás után - bedobta a törülközőt. Sokan Belgium alkonyáról és megszűnéséről beszélnek. A Magyarországhoz hasonlóan 10 milliós országban csak parlamentből öt van, de a többségi, hollandul beszélő flamandok és a francia anyanyelvű vallonok egyre kevésbé akarnak tudomást venni egymásról. A szakadás útjában egyelőre Brüsszel városa áll.

Száza napja nincs kormánya Belgiumnak, miután a június 10-i országos választásokon győztes, Yves Leterme vezette flamand kereszténydemokraták még mindig nem tudtak koalíciót kötni. Leterme pártja - nyolc ellenzékben töltött év után - jelentősen növelte képviselőinek számát, de így is csak 30 mandátuma van a 150 fős belga alsóházban. A helyzetet bonyolítja a föderális Belgium nyelvi megosztottsága: nincs olyan párt, amelyre a hollandul beszélő flamand többség és a francia nyelvű vallonok egyaránt szavaznának.

Kik azok a belgák?

A flamand és a vallon pártok közötti koalícióképtelenség mélyebb problémákat jelez, és kézzelfoghatóvá teheti Belgium lassú felbomlását - állítják a helyzetet értékelő elemzők. A Flandria szélesebb körű autonomiájáért küzdő és a vallonok számára ezért elfogadhatatlan Leterme úgy fogalmazott, hogy a belgákat a "királyon, a futballcsapaton és néhány sörön kívül semmi sem köti össze", az országot pedig "történelmi véletlennek tartja". Sokan szimbolikusnak tartották, amikor Leterme júliusban a francia Marseillaise-t kezdte énekelni belga himnuszként, és nem tudta, hogy miért július 21-e a belga nemzeti ünnep.

Márciusban a De Standaard (holland nyelvű) és a Le Soir (francia nyelvű) lap közös felmérést készített. A válaszadók 90 százalék úgy vélte, hogy Belgium 10 év múlva is létezni fog, függetlenül a válaszadók anyanyelvétől, de több mint 50 százalék szerint 2050-ben már nem lesz ilyen ország. Más felmérésekből viszont az derült ki, hogy a megkérdezett flamandok 40 százaléka szeretne független Flandriát.

Az 1831-ben létrejött Belgium 10 millió lakója a gyakorlatban már régóta nem vagy csak kevéssé érzi magát belgának. Az ország 60 százaléka a hollandul beszélő Flandriában él, míg a franciául beszélő vallonok a déli országrészben koncentrálódnak. A főváros, Brüsszel mára francia többségű enklávé lett Flandrián belül. Mindkét nyelvi közösség különböző nyelvű sajtót és médiát fogyaszt, más zenéket hallgat, mások a sztárok. A korábban békésnek tűnő egymás mellett élést azonban mára hétköznapi sérelmek sokasága keserítette meg.

Nem beszélnek egy nyelven

"A franciául beszélő nővérek nem voltak hajlandók segíteni a hollandul beszélő kisfiamnak a kórházban. A rosszul lett, 80 éves szomszédommal ugyanez volt a helyzet" - indokolta Belgium-ellenességét a The Guardiannek egy brüsszeli flamand, aki franciául és angolul is jól beszél. "Ha bíróságra kell mennem Brüsszelben, a bírák csak franciául beszélnek majd" - méltatlankodott. A flamandok szerint míg ők többnyire beszélnek franciául, a vallonok csak ritkán veszik a fáradságot, hogy megtanuljanak hollandul.

http://www.youtube.com/v/oNxsmDYJqqw

Yves Leterme a francia himnuszt énekli a belga helyett

A flamand függetlenség mellett kardoskodók másik sérelme, hogy szerintük a gazdag Flandria fizeti a lusta Vallóniát. A belga költségvetésből fizetett állami szektor kétszer annyi embert foglalkoztat, mint Flandriában, és a 17 százalékos munkanélküliség kétszerese a flamand munkanélküliségi rátának. A vallonok általában baloldali pártokra szavaznak, míg a gazdagabb flamandok a jobboldalra.

Történelmi bosszú

Egyes vélemények szerint a feléledő szeparatizmus mögött az elitek harca és hanyatlása áll. A belga elit hagyományosan francia nyelvű volt, amely lenézte a flamandul beszélőket. Vallónia a 19. században gyorsan gyarapodott a bányászatra települt iparnak, és a franciaországi Lille közelségének köszönhetően. A hagyományos iparágak hanyatlásával azonban a vallonok elszegényedtek, és a II. világháború utáni fellendülésből és a gazdag Hollandia szomszédságából Flandria jobban profitált.

A Belgium iránt lojálisak igyekeznek a közös identitás szimbólumait - mint a szürrealista festő, René Magritte, a rajzfilmfigura Tintin, a belga csokoládé vagy a hasábburgonya - kiemelni és a flamand-vallon különbözőséget is a belgák sajátjának tekinteni. Sokan azért is szkeptikusak, mert úgy vélik, a vita nagyon régi, és végül mégis mindig a Belgium- és nem a függetlenségpártiak győznek. A flamand szakadárpártok azonban egyre elszántabbak, ezt mutatja a flamand nacionalista párt, a Vlaams Belang sikere is.

Törekvéseiknek leginkább Brüsszel kérdése áll az útjában: a vallon többségűvé vált belga főváros - az Európai Unió és a NATO mellett számtalan nemzetközi szervezet székhelye - ugyanis önálló közigazgatási egység, vélhetően nem csatlakozna egy független Flandriához. Egyes flamand politikusok szerint ez az egyetlen ok, amiért Belgium még létezik. A Belgium megszűnése mellett érvelő The Economist szerint azonban Brüsszel európai városállam lehetne, a belga király pedig amúgy sem fog hiányozni senkinek: hivatalosan ugyanis a belgák királya, akikről pedig tudjuk, hogy igazából nem is léteznek.