Lemondott az orosz védelmi miniszter

Vágólapra másolva!
Az új kormányfőhöz fűződő családi kapcsolatára hivatkozva kedden lemondott Anatolij Szergyukov orosz védelmi miniszter.
Vágólapra másolva!

A hivatalába múlt pénteken beiktatott Viktor Zubkov miniszterelnök - aki apósa az eddigi védelmi miniszternek - jelentette be Szergyukov távozását, Vlagyimir Putyin elnökkel folytatott kedd esti megbeszélését követően.

Mint mondta, vejével már azután megállapodtak távozásáról, hogy őt magát Putyin elnök a miniszterelnöki posztra jelölte.

Zubkov arról is beszámolt a sajtónak, hogy átnyújtotta Putyinnak az új kormány összetételére vonatkozó javaslatát. MInt mondta, a törvényeknek megfelelően pénteken megalakulhat az új kabinet.

A várakozások szerint még legalább két tárca élén lesz váltás: a baloldali képviselők és a választók körében népszerűtlen German Gref gazdasági miniszter és Mihail Zurabov egészségügyi miniszter távozására számítanak.