Vádat emeltek O. J. Simpson ellen

Vágólapra másolva!
Hét bűncselekmény miatt vádat emeltek a napokban őrizetbe vett O. J. Simpson ellen. A volt amerikaifutball-sztárt és színészt többek között emberrablási kísérlettel gyanúsítják, de fegyveres rablási kísérletért vették őrizetbe.
Vágólapra másolva!

Hét bűncselekmény - közötte emberrablási kísérlet - és egy súlyos vétség miatt emeltek hivatalosan vádat O. J. Simpson ellen. A volt amerikaifutball-sztár és színészt vasárnap vették őrizetbe. A gyanú szerint fegyveres rablást és emberrablást kísérelt meg. David Roger, Clark megye kerületi ügyésze emelt vádat Simpson ellen.

A volt amerikaifutball-sztár a gyanú szerint társaival csütörtökön rárontott egy kereskedőre Las Vegas-i kaszinóhotel szobájában és elrabolt tőle számos, a karrierjét dokumentáló ereklyét.

A volt sportsztár együttműködik a nyomozókkal. Állítása szerint semmi rosszat nem követett el, csupán a jogos tulajdonát szerezte vissza, és tagadja, hogy ezt felfegyverezve tette volna - tájékoztatott a rendőrség.

Az óvadéki bíróság úgy döntött, Simpson őrizetben marad, nem védekezhet szabadlábon. Ha bűnösnek találják, akár életfogytiglani elzárásra is ítélhetik.

A fekete bőrű sztárt 1994-ben megvádolták volt felesége, Nicole Brown Simpson és annak szeretője, Ronald Goldman meggyilkolásával. 1995-ben felmentették.