Lassú beszéddel tért vissza Castro

Vágólapra másolva!
Több mint három hónap után újra megjelent a nyilvánosság előtt Fidel Castro kubai elnök, aki egy tavalyi műtét óta gyengélkedik. Castro lefogyott és lassan beszélt, hosszú szünetekkel, de felkészült volt a napi eseményekből.
Vágólapra másolva!

Fidel Castro kubai elnök pénteken helyi idő szerint délután a kubai televíziónak. A felvételen, amely röviddel később adásba került, a melegítőt viselő 81 éves kubai elnök lassan beszélt, és nem mindig nézett az interjút készítő újságíró szemébe, de tisztán, zavarok nélkül adta elő gondolatait.

"Tegnap az euró 1,41 dollár volt. Az olaj hordója, ha jól tudom, 84 dollárba került" - mondta a kubai vezető jelezve, hogy naprakész a folyó ügyekben, és az interjú friss keletű. Felmutatta Alan Greenspannek, a amerikai központi bank szerepét betöltő FED volt elnökének a héten megjelent könyvét is, amelynek borítólapjáról részleteket olvasott fel spanyolul.

Több mint három hónap óta ez volt az első hivatalos felvétel a tavaly július 31-én bélműtétje miatt a hatalmat ideiglenesen öccsére, Raúl Castróra átruházó kubai államfőről. Castro a közel egyórás beszélgetésben nemzetközi kérdésekről, a hidegháborúról és a világgazdaságról beszélt.

"Itt vagyok" - jelentette ki a kubai vezető elutasítóan azokra utalva, akik azt találgatták, hogy meghalt vagy a halálán van. - "Senki sem tudja, hogy mikor hal meg" - tette hozzá. Szokásos piros-kék-fehér melegítő felsőjét viselve, egy karosszékben ülve Castro válaszolt a múlt héten megjelent írásával kapcsolatos kérdésekre, és az Egyesült Államokat ostorozta. Castro az egészségi állapotáról nem árult el részleteket, és azt sem közölte, mikor tér vissza a hatalomba.

A BBC havannai tudósítója szerint az interjú igazi jelentőségét nem az adja, hogy mit mondott Castro, hanem az, hogy megjelent a nyilvánosság előtt. Cikkeket ugyan rendszeresen publikált az utóbbi időben is, de az, hogy fizikailag nem mutatkozott, találgatásokra adott alapot.