Fotó készülhetett az eltűnt kislányról

Vágólapra másolva!
A brit lapok címlapján a tavasszal Portugáliából eltűnt kislány - vagy egy hozzá nagyon hasonlító gyerek - fotója jelent meg. A képet Marokkóban készítette egy spanyol turista. A négyéves Madeleine-t Marokkóban már többen látni vélték.
Vágólapra másolva!

A tavasszal Portugáliában eltűnt brit kislányhoz rendkívül hasonló gyermek fotója tölti be a szerdai brit lapok első oldalait. A fényképet egy spanyol turista készítette a múlt hónap végén Marokkóban. A képen három felnőtt nő látszik, helyi jellegű viseletben. Egyikük egy szőke, fehér bőrű kislányt visz a hátán.

A kissé homályos fotón látható gyermek arcvonásai nagyon hasonlítanak Madeleine McCannre, arra a négyéves skót kislányra, aki május 3-án tűnt el a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek látogatta üdülőközpontjának egyik szállodájából. Eközben a szülők az épülettől néhány méterre, baráti társasággal vacsoráztak.

Marokkóban többen látni vélték

A szerdai brit lapok szerint a spanyol turistanő augusztus 31-én készítette a képet, amikor Marokkó északi részén kirándult férjével, és fel is tűnt neki a szőke leánygyermek. A fotót azonban csak azután töltötte le számítógépére, hogy tudomására jutott: a világszerte keresett Madeleine-t előzőleg többen látni vélték Marokkóban. A fotót a spanyol rendőrség a szerdai The Daily Telegraph szerint átadta az Interpolnak vizsgálatra.

Az első ilyen beszámoló még májusban kapott nyilvánosságot, amikor egy norvég turistanő közölte, hogy Marrákes városában látott egy szőke kislányt, és "99,9 százalékig" bizonyos abban, hogy a gyerek Madeleine volt. A minap egy brit férfi is arról számolt be, hogy szintén a marokkói nagyvárosban látott egy kisgyereket, aki nagyon hasonlított Madeleine-re.

A szülők is gyanúba keveredtek

Az ügyet szinte példátlan nemzetközi figyelem kíséri, különösen azóta, hogy a portugál rendőrség nemrégiben drámai fordulattal a szülőket, Kate és Gerry McCannt minősítette hivatalosan gyanúsítottá. Vádat azonban nem emeltek ellenük, és egyre több sajtóbeszámoló szól arról, hogy a házaspár elleni rendőrségi vizsgálat elakadni látszik, mivel semmiféle bizonyíték nincs ellenük.

A hétvégén a brit lapok - a család barátait idézve - arról cikkeztek, hogy Gerry McCann szerint az ismeretlen gyermekrabló már a szállodai szobában rejtőzött, amikor ő a kérdéses estén, a vacsoraasztaltól felkelve bement ellenőrizni Madeleine-t és két kisebb testvérét.