A mianmari vezetés szerint kilenc halottja van a zavargásoknak

Vágólapra másolva!
Kilenc ember meghalt, amikor a mianmari biztonsági erők megpróbálták megfékezni a ranguni városközpontban gyülekező több tízezer fős tömeget. Az egyik áldozat egy japán újságíró. Továbbra sem lehet tudni, hogy a katonák a tüntetőkre lőttek, vagy a fejük fölé adtak le figyelmeztető lövéseket. A karhatalmi erők hajnalban szerzetesek százait hurcolták magukkal buddhista kolostorokból.
Vágólapra másolva!

Kilenc ember meghalt Mianmar (a korábbi Burma) egykori fővárosában, Rangunban csütörtökön, amikor a katonák a megpróbálták feloszlatni a kormányellenes tüntetőket - írja az állami televízióra hivatkozva a BBC. Nyolc áldozat burmai tüntető, a kilencedik pedig egy japán újságíró.

Az összecsapásokban 11 tüntető megsérült, a sebesültek között egy nő van. A biztosnásgi erők részéről 31-en sérültek meg. Egyes szakértők attól tartanak, hogy megismétlődnek az 1988-as erőszakos események, amikor a katonaság tüzet nyitott a fegyvertelen tüntetőkre, akik közül több ezren meghaltak - írja a BBC.

Árokba dobták a halottakat

Szemtanúk beszámolója szerint mintegy kétszáz rohamrendőr támadt rá ezernyi tüntetőre a város központjában található Szule-pagoda közelében, miközben azok köveket és üvegeket hajigáltak rájuk. A televízió szerint egyesek el akarták venni a biztonságiak fegyvereit, ezért tört ki a lövöldözés. A katonák három embert egy másik helyszínen lőttek le, ahol a tömeg megpróbált újra összegyűlni. Szemtanúk szerint a rendőrök ütöttek-vertek mindenkit, akit értek. A hullákat egy árokba dobták.

Szemtanúk elmondása szerint Rangunban csütörtökön két kolostort szálltak meg a biztonsági erők, és mintegy kétszáz szerzetest vettek őrizetbe. A katonák az ablakokat, ajtókat betörve ütöttek rajta az alvó szerzeteseken - írja a BBC. Az ország északkeleti részén ugyancsak két kolostorból összesen 650-et hurcoltak magukkal, csak páran tudtak elmenekülni.

Családtagjaik szerint őrizetbe vették az éjszaka folyamán Myint Theint, Aung Szan Szú Csi (Aung San Suu Kyi) ellenzéki vezető szóvivőjét. Meg nem erősített hírek szerint a Nemzeti Liga a Demokráciáért nevű ellenzéki párt több más tagja is őrizetbe került.

Nemzetközi reakciók

A halálos áldozatok hallatán az Egyesült Államok követelte, hogy a mianmari katonai junta szüntesse be az erőszakos fellépést. "A burmai kormány nem akadályozhatja népe szabadságvágyát. Azonnal véget kell vetnie a békés tüntetők elleni erőszaknak" - mondta csütörtökön Gordon Johndroe, a Fehér Ház szóvivője.

Az amerikai kormányzat a szóhasználat terén is harcolni kíván a burmai katonai rendszer ellen, így nem hajlandó használni a Mianmar országnevet - közölte a Fehér Ház csütörtökön. Szándékos, hogy a Fehér Ház Burmáról, és nem Mianmarról beszél, mert nem hajlandó alkalmazni a népét elnyomó totalitárius, diktatórikus, rezsim szótárát - magyarázta Tony Fratto elnöki szóvivő.

A katonai junta 1989-ben változtatta meg az ország nevét, de az 1990-ben demokratikusan megválasztott parlament soha nem ülhetett össze, így nem hagyhatta jóvá a változtatást. A demokratikus ellenzék továbbra is a Burma nevet használja.

Elítélte a mianmari tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszakot csütörtökön a Strasbourgban ülésező Európai Parlament (EP) is. Az EP a mianmari katonai vezetés tagjai elleni szankciók szigorítását szorgalmazva, amennyiben az nem enged a demokratikus követeléseknek.

Londonban több százan tüntettek csütörtökön a mianmari nagykövetség előtt, és nemzetközi fellepést követeltek a junta ellen. Kisebb tüntetés volt Genfben, Mianmar ENSZ-képviseleténél is. Az egyik tiltakozó olyan feliratot vitt, amelyen a hágai bírósággal fenyegette meg a junta vezetőjét, Than Sve tábornokot. Péntekre több európai fővárosban további rokonszenvtüntetéseket terveznek, egyebek közt a mianmari juntát támogató Kína nagykövetségei előtt.