Lecsukták a járdán üldögélő kubai tüntetőket

Vágólapra másolva!
A politikai foglyok szabadon bocsátásáért és börtönkörülményeik javításáért tüntető ellenzékieket vettek őrizetbe Kubában. A tiltakozók "bűne" az volt, hogy követelésükről levelet írtak az igazságügyi miniszternek, majd leültek a minisztérium előtti járdára, hogy ott várják meg a levélre adott választ.
Vágólapra másolva!

Őrizetbe vettek csütörtökön több kubai ellenzékit, akik órákig üldögéltek a járdán Havanna belvárosában, az igazságügyi minisztériummal szemben.

Marta Beatriz Roque és hat társa előzőleg levelet adott át az igazságügyi miniszternek, akitől azt követelték, hogy a börtönhatóságok javítsák a politikai foglyok életkörülményeit, illetve engedjék szabadon őket. María Esther Raus minisztert arra is figyelmeztették, hogy addig nem mozdulnak a minisztérium épülete elől, amíg választ nem kapnak a levélre. A biztonsági erők jelentős csoportjától körülvett tiltakozók órákon keresztül vártak békésen, de választ nem kaptak, végül pedig a rendőrök vitték el őket. Roque később az AFP hírügynökséggel telefonon közölte, hogy nem sokkal az őrizetbe vétel után szabadon engedték.

Szerda éjjel és csütörtök reggel legalább 21 olyan ellenzéki vettek őrizetbe Havannában, Santa Clara és Placetas városokban, akik jelezték, hogy eleget tesznek Roque meghívásának és részt vesznek a megmozdulásban.

Roque a Civil Társadalmat Előmozdító Gyűlés (APSC) nevű betiltott csoport elnöke. A miniszternek átadott, több mint kétszáz aláírást tartalmazó levélben rámutattak, hogy számos politikai foglyot bántalmaztak és kínoztak a börtönben, nem megfelelő az egészségügyi ellátásuk és élelmezésük, köztörvényes bűnözőkkel zárták össze őket.

"Követeljük, hogy a politikai foglyokat kezeljék méltó módon, emberi lényként és ártatlanként... Szabadon kell bocsátani azokat, akik megengedték maguknak, hogy másként gondolkodjanak, mint a kormány, és most börtönben vannak" - áll a levélben.

Roque a belső ellenzék számos tagjának küldött meghívást az akcióra, köztük Elizardo Sáncheznek, Oswaldo Payának és Vladimiro Rocának, az Emberi Jogok és Nemzeti Megbékélés Bizottsága (CCDHRN), a Keresztény Felszabadító Mozgalom, illetve a Mindenki Együtt mozgalom vezetőjének. Ők azonban nem vettek részt a megmozdulásban, Roque szerint azért, mert ők a rendszer elleni fellépés más módját követik, és nem az utcai, nyilvános akcióét.

Az Emberi Jogok Kubai Bizottsága nevű csoport becslése szerint jelenleg mintegy 270 politikai fogoly sínylődik kubai börtönökben.