Cáfolja a likvidálás szándékát Szaakasvili

Vágólapra másolva!
Mihail Szaakasvili grúz elnök cáfolta, hogy bármi is igaz lenne Iraklij Okruasvili volt védelmi miniszter ellene felhozott vádjaiból. Az államfő egyben Oroszország szemére vetette, hogy destabilizálja Grúziát.
Vágólapra másolva!

Az időközben őrizetbe vett Iraklij Okruasvili volt védelmi miniszter által hangozatott vádakról a grúz elnök annyit mondott: "Okruasvili, és mindenki más is pontosan tudja, hogy mindaz, amit rólam és az ország vezetéséről állított, megbocsáthatatlan hazugság". A volt tárcavezető azzal vádolta az elnököt, hogy szerinte Szaakasvili egyebek között likvidáltatni akarta több ellenfelét, köztük egy ismert üzletembert, tavaly katonai akcióval be akarta venni Chinvalit, és hatalmas vagyont gyűjtött.

Okruasvili őrizetbe vétele a grúz ellenzék szerint politikai indíttatású, de a hivatalos Tbiliszi állítja, hogy köztörvényes bűncselekmények - köztük pénzmosás és hivatali hatalommal való visszaélés - miatt fogták el. Az elnöki tisztségre pályázó volt miniszter lefogása ellen mintegy 8-10 ezer ember tiltakozott pénteken Tbilisziben, s szombaton az ellenzék bejelentette: az összes ellenzéki erő részvételével össznépi mozgalmat indítanak, hogy távozásra kényszerítsék Szaakasvilit.

A grúz elnök ugyanakkor újabb támadást intézett Oroszország ellen, szerinte nem kizárt, hogy az országon belüli elégedetlenséget Oroszország provokálta ki. "Igyekeztek az sugallni, hogy szociális problémák vannak, megszervezni a belső árulókat, s mindezt a grúz kormány ellen fordítani", s hozzátette, hogy "a nép tízszer erősebb választ ad majd az agresszióra".