Már ötven áldozata van a kongói repülőszerencsétlenségnek

Vágólapra másolva!
Ötvenre emelkedett a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában történt repülőszerencsétlenség halálos áldozatainak száma a pénteken közzétett, de még mindig nem végleges veszteségmérleg szerint.
Vágólapra másolva!


Az egyik helyi magáncég Antonov-26 típusú gépe csütörtökön Kinshasában szenvedett balesetet: néhány perccel a felszállás után egyelőre tisztázatlan okból egy sűrűn lakott negyedre zuhant. Csütörtök este 38 halottról és körülbelül 30 sebesültről számoltak be hivatalos források, de pénteken további 11 holttestet emeltek ki lakóházak romjai alól, egy kislány pedig a kórházban halt bele súlyos égési sérüléseibe.

Az első hírek még arról szóltak, hogy a gép háromfős orosz legénysége és húsz utasa közül senki sem élte túl a katasztrófát, pénteken azonban rábukkantak egy túlélőre - a gép egyik kongói szerelőjére - a kórházban ápolt sérültek között.

A szerencsétlenség a közlekedési miniszter bársonyszékébe került. Joseph Kabila elnök és Antoine Gizenga kormányfő "alkalmatlansága" miatt menesztette pénteken a tárcavezetőt, arra hivatkozva, hogy "képtelen volt korszerűsíteni a légi közlekedési ágazatot".

A lezuhant szovjet gyártmányú gép az Africa One társaságé, amely szerepel az Európai Unióból biztonsági okokból kitiltott légitársaságok listáján. A Nyugat-Európa méretű afrikai ország a légi közlekedés szempontjából a világ egyik legveszélyesebb helye. A félszáz magán-légitársaság gépparkja nagyrészt elöregedett szovjet gyártmányú repülőkből áll, amelyek karbantartása és alkatrészellátása is igen hiányos.