Tűvé tennék az egész világot egy pedofilért

Vágólapra másolva!
Története során először kért globális lakossági segítséget az Interpol egy pedofíliával gyanúsított férfi azonosításához. A férfi 12 fiúval fajtalankodott Kambodzsában és Vietnamban.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi rendőri szervezet, az Interpol által körözött férfi mintegy 200 olyan fotón jelenik meg, amely tizenkét fiúkkal való szexuális visszaéléseket ábrázol. A rendőrség szerint a fotókat Vietnamban és Kambodzsában készítették 2002-2003-ban.

Az Interpol szerint a feltehetően európai származású, 35 és 40 év közötti férfi veszélyt jelent a gyermekekre, amíg szabadlábon van. "Minden más eszközt bevetettünk azért, hogy azonosítsuk és bíróság elé állítsuk" - mondta Ronald Noble Interpol-főnök a BBC News szerint.

Az első képeket a férfiról Németországban találták meg három évvel ezelőtt - közölte az Interpol. A képeket manipulálták, hogy ne lehessen felismerni a fajtalankodó férfit, de a rendőrség szakártőinek sikerült helyreállítania a fotót.

Az Interpolnak 186 tagországa van, ezek mindegyikében próbáltak a férfi nyomára bukkanni. A szervezetnek 520 ezer fotós adatbázisa van gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaélésekről. Eddig 31 államban sikerült közel 600 áldozatot azonosítani és megmenteni a BBC News szerint.