Áramszünetet okozott a moszkvai hóvihar

Vágólapra másolva!
Fákat döntött a vezetékekre a szokatlanul korán jött hóvihar Moszkva környékén. A leszakadt kábelek miatt 40 ezer ember maradt áram nélkül.
Vágólapra másolva!

Moszkva környékén 263 településen csaknem 40 ezer ember maradt áram nélkül, miután a vasárnapi hóesésben részben a hó súlya, részben az erős szél miatt kidőlt fák elszakítottak több vezetéket. Akadt olyan hely, ahol egyetlen vezetékről 50 fát kellett leemelni. Az illetékesek szerint számos területen már hétfőre virradó éjszaka, illetve minden nagyobb településen a déli órákra sikerült helyreállítani az áramszolgáltatást, csak a kis falvakban nem volt még áram.

A moszkvai lapok felhívták a figyelmet arra, hogy a viszonylag korai első hó éppen Mária oltalmakor hullott le - ez a vallási ünnep az ortodox naptár szerint október 14-re esik -, és ez a népi bölcsesség szerint hosszú, havas és hideg telet jelent. Mindenesetre hétfőn Moszkvában a vasárnapi alig plusz 2 Celsius-fok után napközben 4-9 fokot mértek.