Eloltották a kaliforniai tüzek többségét

Vágólapra másolva!
A Dél-Kaliforniában pusztító erdő- és bozóttüzek többségét hétfőre eloltották, részben a levegő lehűlésének és a megnövekedett páratartalomnak köszönhetően; de még mindig 15 ezer tűzoltó küzd a lángokkal.
Vágólapra másolva!

Hét megyében 23 helyen csaptak fel a lángok. Ebből 16 tüzet eloltottak, 3 esetben a tűzoltók 80 százalékban ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet, további 4 helyen viszont még mindig nem sikerült megfékezni a tűzvészt. Csaknem kétezer ház és 200 ezer hektárnyi földterület égett ki az egy hete tartó tűzvészben - közölte a CNN.

A katasztrófának az eddigi adatok szerint hét halálos áldozata volt, több mint százan megsérültek.

Másfél milliárd dollárnyi biztosított ingatlan vált a tűz martalékává - közölte a katasztrófakárok becslésével foglalkozó AIR Worldwide bostoni cég. A State Farm Mutual Insurance, a legnagyobb kaliforniai lakásbiztosító 3700 ügyfél kárbejelentését kapta meg, köztük 1570 lakhatatlanná vált házról. További két nagy biztosítóhoz 5200 kárbejelentés érkezett.

Becslések szerint a Santa Ana szél okozta természeti katasztrófa összességében 2,5 milliárd dollár kárt okozott, beleértve ebbe a közüzemi hálózatokban, autókban és egyéb ingóságokban keletkezett károkat. Az 1991-es észak-kaliforniai tűzvész 2,6 milliárd dollárnyi kárt okozott.

Arnold Schwarzenegger kormányzó megerősítette: legalább két szándékos gyújtogatás történt, két további gyanús esetet még vizsgálnak. A legnagyobb, Witch (Boszorkány) névre keresztelt tüzet valószínűleg még napokig nem lehet teljesen eloltani.

A CNN arról is beszámolt, hogy a tüzek terjedési irányának meghatározását, a károk felmérését az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA egy pilóta nélküli felderítő repülőgépe, az Ikhana segítette. A légierő Predator B katonai felderítő gépének átalakított változata a tüzek fölé repült és infravörös felvételeket küldött szakértőknek, akik azokat a Google Earth térképeire vetítették rá. A tűzoltáshoz felderítési adatokat szolgáltatott két high-tech műhold is.