Negyvenháromra emelkedett szerdára a Haitin és a Dominikai Köztársaságban pusztított Noel trópusi vihar halálos áldozatainak a száma. Az ítéletidő már Kubát fenyegeti.

A Dominikai Köztársaságban 30-an haltak meg és 15-en megsebesültek, míg a Hispaniola sziget másik felén lévő Haitin a halálos áldozatok száma 13, a sebesülteké pedig 11. A haiti polgári védelem vezetőjének ideiglenes adatai szerint több mint 3 ezer embert kellett kitelepíteni.

Jacques Edouard Alexis haiti kormányfő hat miniszterét a leginkább veszélyeztetett területekre küldte, és közölte, hogy 1,5 millió dolláros gyorssegélyt utalnak ki a rászorulóknak.

Leonel Fernández dominikai elnök a segély összegét 3 millió dollárban állapította meg, és válságtanácskozásra összehívta a kormány tagjait. A Noel időközben Kuba irányában elhagyta a Hispaniolát.
   
Kubában 2 ezer ember máris kénytelen volt elhagyni otthonát. A szigetországban özönvízszerű esőzésre számítanak. A vihar Panamában is érezteti hatását, ahol a heves esőzések miatt 250 embert telepítettek ki.