Elhunyt a pilóta, aki ledobta az atombombát

Vágólapra másolva!
92 éves korában elhunyt annak az amerikai bombázónak a pilótája, amelyik 1945-ben atombombát dobott Hirosimára.
Vágólapra másolva!

Elhunyt Paul Tibbets, annak az amerikai repülőgépnek a pilótája és parancsnoka, amelyről 1945-ben ledobták Hirosimára az atombombát. A hírt Tibbets egyik barátja közölte a sajtóval csütörtökön. Tibbets-et 92 évesen, szívbetegség következtében, otthonában érte a halál.

A Tibbets édesanyjáról elnevezett Enola Gay B-29-es bombázóról ledobott öttonnás bomba volt az első nukleáris fegyver, amelyet emberek ellen bevetettek. Az 1945. augusztus 6-án bekövetkezett robbanás mintegy 70-100 ezer ember életét oltotta ki a japán városban.