Az orosz vezetést sejti a lemondását követelő tüntetések mögött Mihail Szaakasvili grúz elnök. Az ellenzéki pártok napok óta tüntetnek a fővárosban,és azt ígérik, hogy hamarosan az egész országban tiltakozó akciók kezdődnek majd.

 

Grúziában vasárnap is folytatódott az egyesült ellenzék szervezte tüntetés, amelynek résztvevői Mihail Szaakasvili elnök távozását követelik, az elnök pedig este tévéinterjúban azt hangoztatta, hogy a megmozdulásokat Oroszországból irányítják. Bársony András, az Ukrajnában és Grúziában akkreditált magyar nagykövet az MTI-nek Tbilisziből vasárnap este telefonon elmondta: estére mintegy 2-3 ezer főre zsugorodott a tömeg, amelyet a grúz könnyűzene sztárjai szórakoztatnak. Bársony András úgy nyilatkozott: jelenleg nemigen lát esélyt arra, hogy a megmozdulás el tudja érni követeléseit.

Szaakasvili kijelentette, nem enged a követelésnek, és nem ír ki előrehozott választásokat. Egy tévéinterjújában közölte azt is, hogy szerinte Oroszország a parlamenti választások előtt zavart akar kelteni Grúziában, és ezt ugyanazok szervezik, akik Oroszországot destabilizálták a kilencvenes években. Kijelentette ugyanakkor, hogy figyelmesen tanulmányozzák az ellenzék követeléseit. Az ellenzék tíz pártjának közös megmozdulását az elnök az őt négy évvel ezelőtt hatalomra juttató rózsák forradalma kópiájának nevezte.

Georgij Haindarava, az ellenzék egyik vezetője a nap folyamán azt mondta: a tüntetők célja nem a destabilizálás és nem fognak radikális lépésekhez folyamodni, de hamarosan az egész országban tiltakozó akciók kezdődnek majd. A tüntetés szónokai részvételre szólítottak mindenkit.  Szalome Zurabisvili ellenzéki vezető, volt külügyminiszter találkozott az Egyesült Államok grúziai nagykövetével. Mint mondta, fő célja az volt, hogy megvilágítsa az amerikai diplomata számára az ellenzék követeléseit és az utóbbi napok eseményeit, de nem kérte közvetítő szerepre az Egyesült Államokat.

A vasárnapra virradó éjszakát a téren töltők közül egy férfi a sajtó munkatársainak többen elmondta: azért jött a fővárosba, hogy tiltakozzon Szaakasvili elnök, a kormány és a parlament politikája ellen. "A kormányzásuk négy éve alatt az egyszerű emberek, vagyis az ország lakosságának 90 százaléka, még szegényebb lett. Nálunk a faluban már régen nem is láttunk pénzt: magunk sütjük a kenyeret, a krumpliért cserélünk gyümölcsöt, és a leggazdagabbak a faluban a nyugdíjasok, pedig nyomorúságos a nyugdíj" - mondta.