Iskolai lövöldözést akadályozhattak meg Svédországban

Vágólapra másolva!
Letartóztattak két kamasz fiút pénteken Svédországban, mert állítólag a finnországi iskolai lövöldözésen fölbuzdulva iskolaigazgatójuk és a pedellus meggyilkolását tervezték - számolt be róla a rendőrség és a helyi sajtó.
Vágólapra másolva!

A 16 és a 17 éves fiút két nappal a finnországi lövöldözés után Stockholmban fogták el, miután a rendőrség olyan értesülések birtokába jutott, hogy emberölésre készülnek. Egyiküket fenyegetéssel is gyanúsítják - közölte a rendőrség szóvivője. További részleteket a kiskorúak jogainak védelmére hivatkozva nem hoztak nyilvánosságra.

A Dagens Nyheter című svéd napilap szerint a két fiú iskolájuk, az egyik stockholmi kertvárosi gimnázium igazgatóját és pedellusát fenyegette meg azzal, hogy végez velük. Az igazgató az újságnak bővebben nem nyilatkozott az ügyről, de úgy vélte, hogy a két kamaszt a finnországi eset inspirálta.

Szerdán a dél-finnországi Tuusula településen egy 18 éves végzős diák nyolc embert lőtt le gimnáziumában, mielőtt maga ellen fordította fegyverét.