Megvan Bush bukott bizalmasának utóda

Vágólapra másolva!
Megkapta a szükséges szenátusi támogatást Bush elnök jelöltje az igazságügy-miniszteri posztra. Michael Mukasey mellett szavazott több demokrata szenátor is. Az előző miniszter Bush bizalmasa volt, de a augusztusban lemondásra kényszerült.
Vágólapra másolva!

Az amerikai szenátus péntekre virradóra jóváhagyta Michael Mukasey igazságügy-miniszteri kinevezését. George Bush elnök jelöltjét annak ellenére fogadta el az amerikai törvényhozás felsőháza, hogy Mukasey az előzetes meghallgatáson a vízbefojtás szimulálásával való vallatást törvényesnek nevezte. A jelöltet emiatt több támadás érte, ám Charles Schumer demokrata párti szenátor kiállt Mukasey mellett, aki végül 53-40 arányban megkapta a szenátus támogatását.

"Mukasey bíró erős jellemű, feddhetetlen ember, nagy szakmai tudással rendelkező ügyész és több mint 18 éven keresztül kiváló szövetségi bíró volt. Most pedig nagyszerű igazságügy-miniszter válik belőle" - méltatta az amerikai elnök közleményében az új minisztert. A biztonságpolitikai szakértőnek számító Mukasey Alberto Gonzáles örökét veszi át.

A korábbi miniszter, akit Bush elnök "terrorizmusellenes háborúja" legbuzgóbb hívének tekintettek, a demokrata párti ellenzék és néhány republikánus párti politikus nyomására augusztus 27-én kényszerült lemondani posztjáról. Gonzales régi bizalmasa volt Bushnak, aki egyszerűen csak Fredónak becézte.

Hat demokrata és egy független szenátusi tag csatlakozott a republikánusokhoz Mukasey megszavazásában. Dianne Feinstein demokrata szenátor szerint az volt a dilemmájuk, hogyha nem szavazzák meg Bush jelöltjét, akkor az igazságügyi minisztériumnak a következő 14 hónapban nem lett volna valódi vezetője. A BBC News emlékeztetett arra, hogy Bush azzal fenyegetőzött: ha nem szavazzák meg Mukasey-t, akkor egy aktív ügyészt fog kinevezni, aki szenátusi megerősítés nélkül is elfoglalhatja a posztot.