Baloldali elnöke lesz Szlovéniának

Vágólapra másolva!
Elsöprő győzelmet aratott a baloldal elnökjelöltje, Danilo Türk Szlovéniában. Az ország január 1-jén veszi át az Európai Unió soros elnöki tisztségét.
Vágólapra másolva!

Elsöprő győzelmet aratott a baloldal jelöltje, az 55 éves Danilo Türk jogász professzor, volt ENSZ-diplomata vasárnap a szlovéniai elnökválasztáson. A leadott szavazatok 99,9 százalékának összesítése után kialakult eredmény szerint Türk 68,26 százalékkal végzett az első helyen. Vetélytársára, a konzervatív Lojze Peterlére a választópolgárok 31,74 százaléka adta a voksát. Türk a független Szlovénia harmadik elnöke lesz. Az ország január 1-jén veszi át az Európai Unió soros elnöki tisztségét.

Az 1952. február 19-én született Türk pályafutásának kezdete óta az emberi jogokkal foglalkozik. 1984 és 2005 között az ENSZ-ben dolgozott, előbb Jugoszlávia képviselőjeként az emberi jogi bizottságban, majd Szlovénia első ENSZ-nagyköveteként. 2000 és 2005 között Kofi Annan ENSZ-főtitkár egyik helyettese volt. 2006 óta a ljubljanai egyetemen nemzetközi jogot tanít.

Hivatalosan Türk és Peterle is függetlenként indult az elnökválasztáson. A politikában újoncnak számító Türk "inkább etikai, mint politikai értelemben" baloldalinak vallja magát, és arra számít, hogy jól együtt tud majd működni Janez Jansával.