Elfoglaltak a diákok 36 francia egyetemet

Vágólapra másolva!
A felsőoktatási intézmények autonómiáját előíró, augusztusban elfogadott törvény visszavonását követelő diákok megmozdulása tovább erősödik Franciaországban. Csütörtökig - miközben zajlik az országot megbénító közlekedési sztrájk - a 85 francia egyetemből 36-ot foglaltak el a tiltakozók. Rennes-ben a rendőrség is beavatkozott.
Vágólapra másolva!

Rennes-ben az egyetem vezetőségének kérésére csütörtök hajnalban kétszáz rendőr kiürítette az ötven tiltakozó által elfoglalt egyetemi épületet, miután a hallgatók többsége megszavazta a blokád feloldását. Az egyetemek elfoglalását pártoló, illetve ellenző diákcsoportok között egyre nagyobb a feszültség Franciaországban. Csütörtökig a felsőoktatási törvény miatt indult mozgalom tagjai a 85 francia egyetemből 36-ot elfoglaltak.

A két nappal ezelőtti Nanterre-i beavatkozással ellentétben Rennes-ben ugyanakkor nem került sor összecsapásra, a rendőrök érkezésekor a diákok negyedóra alatt elhagyták az egyetemet, amelyet november hatodika óta tartottak blokád alatt. Délelőtt újraindult az oktatás.

A kormány szándékai szerint a személyi állomány kiválasztásában és a költségvetésben is az egyetemek vezetőségének autonómiát biztosító törvény alapítványokon keresztül lehetőséget teremt a magántőke bevonására a pénzhiánnyal küzdő francia felsőoktatásba. A tiltakozást kezdeményező szélsőbaloldali diákcsoportok szerint viszont az állam kiszolgáltatja a felsőoktatást a piacnak, s a törvény növelni fogja egyrészt az intézmények, másrészt a diákok közti egyenlőtlenséget.

Valérie Pécresse oktatási miniszter az egyetemek rektoraihoz hasonlóan elítélte a blokádokat és kijelentette, hogy a törvényt a diákok érdekében alkotta meg a kormány. Az egyetemek vezetősége azonban abban egyetért a hallgatói önkormányzatokkal, hogy a felsőoktatás kielégítő működéséhez magasabb állami támogatásra lenne szükség.

Míg a középfokú oktatásban a tanulókra fejenként évente 10 ezer eurót költ az állam, addig a hallgatók fejkvótája jelenleg évi hétezer euró. Az oktatási miniszter emlékeztetett: a kormány jövőre nyolc százalékkal növeli a felsőoktatásra szánt állami összegeket, s jelezte, hogy fogadja az öt legjelentősebb diákszervezet képviselőit, akik szintén a felsőoktatási büdzsé emelésében látják a megoldást. Pécresse ugyanakkor nem hajlandó tárgyalni az autonómiáról szóló törvény visszavonását követelő két diákcsoporttal.