Elijesztették az oroszok az európai megfigyelőket

2007.11.16. 13:52

Késve kaptak meghívókat és keveset, ráadásul nem kaptak idejében vízumot az EBESZ választási megfigyelői a december 2-ra kiírt oroszországi parlamenti választásokra. A szervezet ezért bejelentette: nem tudja teljesíteni megfigyelő feladatát - emberei nem lesznek ott a szavazáson.

Nem küld választási megfigyelőket Oroszországba az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), "mert az orosz hatóságok nem kívánják időben fogadni a megfigyelőket, és nem akarnak együttműködni velük" - jelentette be a szervezet Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája pénteken. Moszkva a kezdetektől fogva éreztette: nem látja szívesen a megfigyelőket. Még a meghívók kiküldése előtt bejelentette: javaslatot terjesztett elő az EBESZ-iroda munkájának szabályozására, mert szerinte az átláthatatlan. Emellett a korábbinál jóval később, az EBESZ és más nemzetközi szervezetek reklamálására küldte csak ki a meghívókat, és a korábbinál jóval kevesebb megfigyelőt kívánt fogadni. Az EBESZ a 2003-ban kiküldött több mint 300 helyett 70 főt küldhetett volna.

Ráaádásul a hetven megfigyelő mindeddig nem kapott vízumot. Emiatt Moszkvában utazott az iroda vezetője, akit Andrej Gyenyiszov külügyminiszter-helyettes és Vlagyimir Csurov, a Központi Választási Bizottság elnöke biztosított arról, hogy november 19-én készek fogadni a megfigyelőket. Az EBESZ-iroda közölte, a jelen körülmények között nem tudja teljesíteni megfigyelői feladatát az időhúzás és a példátlan korlátozások miatt. Az iroda november 7-től 20, majd november 15-től további 50 megfigyelő fogadását kérte, de hiába próbáltak többször is vízumot kérni, ezeket elutasították.

Mihail Kaminyin, az orosz külügyminisztérium szóvivője közölte, az irodának jogában áll eldönteni, hogy küld vagy nem küld megfigyelőket a december 2-ára kiírt oroszországi parlamenti választásokra. Kaminyin szerint Oroszország eleget tett az EBESZ-nél a megfigyelők meghívására vonatkozó kötelezettségének, és tovűbbra is szükségesnek tartják, hogy ki kell dolgozni az iroda megfigyelői misszióinak szabályozását.

KAPCSOLÓDÓ CIKK