Tesztelés közben elszabadult egy Airbus

Vágólapra másolva!
A motorok tesztelése közben baleset ért egy vadonatúj Airbust a dél-franciaországi Toulouse repülőterén csütörtökön. Tíz ember sérült meg, közülük három súlyosan.
Vágólapra másolva!

Az átadás előtt álló A 340 600 típusú gép motorjait próbálták ki álló helyzetben, amikor eddig ismeretlen okokból a gép elindult és nekiütközött egy zajcsökkentő falnak. A repülő erősen megrongálódott: orra belefúródott a falba, a farokrésze pedig a földhöz ért.

A gépen tartózkodó kilenc ember megsérült, csakúgy mint a földön egy ember. Négyüket kellett kórházba szállítani. A baleset miatt a toulouse-i repülőtéren több mint egy órára leállt a forgalom.

Jacques Rocca, az Airbus France szóvivője elmondta, hogy ilyen típusú baleset még soha nem fordult elő. Fabrice Bréguier vezérigazgató hangsúlyozta, hogy kivizsgálják és megoldják ezt a technikai problémát. Bréguier egyelőre korainak tartja annak eldöntését, hogy leállítsák-e a szállításokat.

A balesetet szenvedett repülőgépet az Etihad Airways, egy egyesült arab emírségekbeli légitársaság idén júniusban rendelte meg. A rendszeres járatokat 2003 óta üzemeltető, Abu-Dzabi székhelyű légitársaság három ugyanilyen, illetve négy másik típusú Airbust is megrendelt, amivel 44-re emelkedett az európai repülőgépgyártótól beszerzett gépeinek száma.

A négymotoros Airbus A 340 600 a világ leghosszabb (76 méter) polgári utasszállító repülőgépe, és a kialakítástól függően 380-472 utast szállíthat. Ezt a típust 2001-ben állították üzembe.