Haláleseteket vizsgálnak a koreai Hankook-gyárakban

Vágólapra másolva!
A koreai hatóságok vizsgálják több dolgozó halálának körülményeit a Hankook gumigyártó cég dél-koreai üzemeiben - írja a Népszabadság. A vállalat állítja, hogy a magyarországi üzem teljesen biztonságos, és jóval szigorúbb hatértértékek vonatkoznak rá, mint a koreai gyárakra.
Vágólapra másolva!

A napokban a magyarországi Hankook-gyárban forgatott egy dél-koreai tévéstáb annak kapcsán, hogy a cég koreai üzemeiben rejtélyes halálesetek történtek - írja a Népszabadság. A lapnak a tévések elmondták, hogy a Koreai Munkaügyi Minisztérium megbízásából a Koreai Ipari Munkabiztonsági Hivatal vizsgálatot folytat a Hankook Tire koreai üzemeiben az elmúlt másfél évben bekövetkezett 14 haláleset ügyében.

Ezt megerősítette Kim Se Heon, a Hankook cégcsoport marketing és kommunikációs vezetője is. Kim Se Heon elmondta, két dolgozó öngyilkosságot követett el, heten szívbetegségben, illetve szívinfarktusban, öten pedig különböző rákos megbetegedésekben haltak meg.

A hozzátartozók szerint a halálesetekhez vagy azok egy részéhez köze lehet az autógumi-gyártás során használt HV-250 elnevezésű oldószernek - derül ki a cikkből. Kim Se Heon azonban közölte, a cég hivatalos álláspontja szerint a gyártás során használt technológia és a hirtelen halálesetek között nincs összefüggés. Hozzátette: a tizennégy elhunyt dolgozó közül csak egy kerülhetett közvetlenül kapcsolatba a munkája során a HV-250-es oldószerrel.

A Hankook Tire Magyarország Kft. humánerőforrás- igazgatója, Bányai Tibor a lapnak azt mondta, hogy a cég dunaújvárosi gyárában a próbaüzem kezdetétől mostanáig egyetlen gyanúra okot adó haláleset sem fordult elő, a magyar munkavállalók teljes biztonságban vannak.

A cég környezet, egészség- és munkavédelmi vezetője, Bőhm József elmondta: Dunaújvárosban eltérő technológiát alkalmaznak, mint Dél-Koreában, így a HV-250-es oldószer helyett például a Mol által gyártott speciális benzint használják. Hozzátette azt is, a gyártás során betartandó magyar és uniós szabványok és határértékek jóval szigorúbbak a dél-koreainál.