A japán határőrök is veszik az ujjlenyomatokat

2007.11.20. 8:53

Az Egyesült Államokhoz hasonlóan Japánban is bevezették azt a jogvédők által vitatott gyakorlatot, hogy ujjlenyomatot vesznek az országba érkező külföldiektől. A távol-keleti ország ezzel a terrorista gyanús embereket akarja kiszűrni.

Japánban kedden megkezdték az országba érkező külföldiek szigorúbb ellenőrzését, ujjlenyomatot vesznek tőlük, és lefényképezik őket, a terroristagyanús emberek kiszűrése céljából. A 16 éven felüli külföldiek csaknem mindegyikét alávetik a procedúrának, a tartósan Japánban élőket is.

Az egyedüli kivételek ez alól a diplomaták, a kormány vendégei és azok a Japánban letelepedett külföldiek, például koreaiak, akik generációk óta a távol-keleti szigetországban élnek.

Tokió rendületlenül támogatja az Egyesült Államok iraki és afganisztáni műveletét, és emiatt többen tartanak attól, hogy az ország a terroristák célpontjává válhat. Helyi szakértők szerint a szigorításra szükség van, mert vannak olyan beutazók, akik megváltoztatják nevüket, hamis útlevelet használnak, másnak adják ki magukat. Az intézkedés célja az elrettentés is.

Az ujjlenyomatokat és fényképeket a hatóságok összevetik a terroristák és a Japánban bűncselekményeket elkövetett külföldiek adataival, és akiket azonosítanak, azoktól megtagadják a belépést, vagy kiutasítják az országból.

Japán a második ország az Egyesült Államok után, amely ezt a rendszert bevezeti. Az intézkedés ellenzői szerint azonban az eljárás hátrányosan megkülönbözteti a külföldieket, sérti magánszférájukat. Csaknem 70 civil szervezet, a világ sok részéből ezért hétfőn,, közösen tiltakozó levelet intézett Hatojama Kunio igazságügyi miniszterhez.

2006 óta 8,11 millió külföldi belépését regisztrálták Japánban. Aggodalmat keltett, amikor 2004 májusában kiderült, hogy a francia állampolgárságú Lionel Dumont, aki erőszakos bűncselekményeket követett el, és al-Kaida-kapcsolatokkal gyanúsítják, hamis útlevéllel többször is beutazott Japánba. A múlt hónapban az igazságügyi miniszter került a támadások kereszttüzébe, amikor elárulta, hogy egy barátjának egyik ismerőse az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet tagja.

KAPCSOLÓDÓ CIKK