Nem szakad a szlovák kormánykoalíció

2007.11.24. 17:04

Megmarad a szlovák hárompárti kormányszövetség, a Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom bent marad a koalícióban - jelentették be szombaton. A szövetség amiatt került veszélybe, hogy Robert Fico miniszterelnök egy földeladási botrány nyomán menesztette Miroslav Jurena agrárminisztert, a koalíciós partner egyik vezető politikusát.

Nem lép ki a szlovák kormánykoalícióból a Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (LS-HZDS) - tudatta szombaton a Vladimir Meciar vezette párt egyik magas rangú illetékese a politikai szervezet végrehajtó testületének előző esti döntését. 
       
Az LS-HZDS szombaton Rózsahegyen rendkívüli kongresszust tart a koalíció jövőjének meghatározására, de Zdenka Kramplova főtitkár a TA3 televízióban közölte: a párt irányító testülete, a Köztársasági Tanács megállapodott abban, hogy bennmaradnak a koalícióban. Milan Urbani, a párt alelnöke később úgy nyilatkozott, hogy a döntés a regionális pártszervezetek nyomására született meg.
   
Robert Fico kormányfő, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt vezetője ezután kijelentette, hogy a mezőgazdasági miniszter posztját továbbra is fenntartják az LS-HZDS-nek. Egyedüli feltételnek a kormányprogram tiszteletben tartását nevezte.
   
A balközép kormánykoalíció felbomlásáról azután indultak meg a találgatások, hogy a miniszterelnök a korrupcióval gyanúsított Miroslav Jurena agrárminiszter menesztését kérte az államfőtől. Jurenát azzal gyanúsítják, hogy az általa felügyelt szlovák állami földalap (SPF) jóval a piaci áron alul adott el rendkívül értékes telkeket egy LS-HZDS-közeli cégnek a Magas-Tátrában, feltehetően több tízmillió dollárral károsítva meg a kincstárat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK