Bevándorlókon vitáztak az elnökségre hajtó republikánusok

Vágólapra másolva!
Irakon, a melegeken, a bevándorlókon és a halálbüntetésen folytattak egyebek mellett parázs vitát egymással a republikánus elnökjelölt-aspiránsok, akiket internetezők kérdéseivel szembesítettek. A jelöltek büszkén hivalkodtak jobboldaliságukkal, és személyeskedésig fajuló szócsatát vívtak a bevándorlókról.
Vágólapra másolva!

Parázs, személyeskedésig fajuló szócsatát hozott a republikánus elnökjelölt-aspirásnok közötti vita az Egyesült Államokban. A CNN és a YouTube videómegosztó portál által szervezett nyilvános vitán a jelöltségre pályázóknak egyszerű állampolgárok a youtube-on keresztül benyújtott kérdéseit tették fel. A vitát a CNN élőben közvetítette. A témák között szerepelt az illegális bevándorlók ügye, az iraki háború, az abortusz, a fegyverviselés és a meleg katonák ügye, sőt még az is, hisznek-e a Biblia szavaiban.

Az illegális bevándolrókkal kapcsolatban különösen a jelöltségre legesélyesebbnek tartott Rudy Giuliani volt New York-i polgármester és Mitt Romney massachusettsi kormányzó kapott hajba. Romney azzal vádolta Giulianit, hogy túl elnéző az illegális bevándorlókkal szemben, mire a volt polgármester azzal vágott vissza, hogy Romney házában is dolgoztak ilyenek, és menedékháznak nevezte a Romney-rezidenciát - ahol valóban alkalmaztak illegális bevándorlókat kertépítőként. Romney azzal védekezett, hogy nem lenne amerikaihoz méltó, ha csak azért kérné el a vállalkozók papírjait, mert "viccesen törik a nyelvet". A két politikus annyira elragadtatta magát, hogy megpróbálták túlkiabálni egymást.

Alig több mint egy hónap van hátra az első szavazásig, amely arról dönt majd, hogy ki legyen a republikánusok elnökjelöltje a jövő évi amerikai elnökválasztáson. A felmérések szerint Giuliani az éllovas, ám néhány államban - Iowában és New Hampshire-ben - Romney megelőzi őt.

Volt példa azonban szópárbajra mások között is. Az iraki csapaterősítést támogató John McCain szenátor a háborút ellenző Ron Paulnak esett neki, mondván, hogy olyanfajta izolacionizmust támogat, amely a II. világháborút is okozta. Paul válaszul felvetette: "az igazi kérdés az, hogy miért én kapom a legtöbb kampánypénzt a szolgálatban lévő tisztektől és katonai személyzettől?".

Az aspiránsok igyekeztek megerősíteni jobboldali kötődésüket. Egyikük olyan videoklipeket játszott be, amelyekben az ellenfelek jobboldaliságát kérdőjelezte meg, Romney pedig közölte, korábban rosszul döntött, amikor az abortusz lehetősége mellett nyilatkozott.

A legnagyobb derültséget Mike Huckabee arkansasi kormányzó okozta az egyik halálbüntetéssel kapcsolatos kérdésre adott válaszával. "Mit tenne Jézus?" -szólt a kérdés. "Jézus túl okos volt ahhoz, hogy közhivatalnoknak jelöltesse magát" - így Huckabee.