Tábornokgyilkosság mélyíti a libanoni válságot

Vágólapra másolva!
Szerdán felrobbantottak egy libanoni tábornokot. Francois al-Haddzs a vezérkari poszt várományosa volt, melynek jelenlegi betöltője - Michel Szulejman - lehet az ország új elnöke, ha sikerül végre egyezségre jutni személyéről a libanoni frakcióknak. Libanonnak november óta nincs elnöke.
Vágólapra másolva!

Tovább mélyült a libanoni belpolitikai válság, miután szerdán felrobbantottak egy magas rangú tábornokot Bejrút egyik keresztény negyedében. Francois al-Haddzs a hadsereg hadműveleti vezetője volt, és jó eséllyel pályázott a vezérkari főnöki székre, melynek jelenlegi tulajdonosa, Michel Szulejman az elnöki poszt várományosa. A merényletben másik három ember is életét vesztette. A pokolgépet egy parkoló autóba rejtették, és akkor hozták működésbe, amikor a reggeli csúcsforgalomban elhaladt mellette a tábornokot szállító jármű.

Ez az első alkalom, hogy a Libanon egységének egyedüli letéteményeseseként számon tartott hadsereg valamely magas rangú vezetője ellen követtek el merényletet. A közel-keleti ország a 15 évvel ezelőtti polgárháború óta nem volt ilyen mély politikai válságban. A támadást sokan az elnöki poszttal kapcsolatos huzavonával kötik össze. Az országnak november 23-a óta nincs elnöke, mert a különböző közösségek és frakciók nem tudnak megállapodni a megfelelő maronita keresztény jelölt személyében.

Az elkövetők kiléte egyelőre nem ismert, de a Szíria-ellenes politikai csoportok kapásból Damaszkuszt gyanúsították meg. Szíria számlájára az elmúlt két évben nyolc vele szemben álló vezető politikus meggyilkolását róják fel, köztük Rafík Hariri volt kormányfőét. Damaszkusz azonban visszautasította az újabb vádakat is, és "Izraelt és ügynökeit" emlegeti. Marwan Hamades telekommunikációs miniszter a szír-iráni tengelyt sejti a merénylet mögött, a siíta Hezbollah pedig nagy nemzeti veszteségről beszélt a gyilkossággal kapcsolatban - írja a The Guardian.

Felmerült a szélsőséges szunnita Fatah al-Iszlám csoport neve is, mint lehetséges elkövető. A társasággal heves - 450 halálos áldozattal járó - harcot vívott a libanoni hadsereg a Nahr el-Bared menekülttábornál a közelmúltban. Az ottani hadműveleteket a most meggyilkolt Haddzs tábornok irányította.