Ajándékosztáskor támadott a merénylő Irakban

Vágólapra másolva!
Tizennégy halálos áldozata van annak az öngyilkos merényletnek, amelyet az észak-iraki Dijála tartományban, Baakúba közelében fekvő Kánaán településen követtek el, miközben az amerikaiak ajándékot osztogattak. A térségben az al-Kaida fegyveresei összecsaptak az iraki biztonsági erőkkel és amerikai katonákkal.
Vágólapra másolva!

A merénylő egy olyan csoport közepén robbantotta fel magát, amely ajándékokat osztogató amerikai katonákat vett körül. Az első jelentések szerint tizennégyen haltak meg, köztük egy amerika. A hatóságok attól tartanak, hogy a halottak száma még emelkedik.

Az Irakban állomásozó amerikai haderő közleménye szerint a katonák egy épület előtt felsorakozva várták, hogy bejussanak a helyi városi tanács ülésére, amikor a merénylő, megközelítve őket, működésbe hozta a robbanószerkezetet. A detonációban tíz másik amerikai katona megsebesült.

Az ugyancsak Baakúbához közeli al-Hásimíjatban az al-Kaida helyi szervezetének 17 fegyverese vesztette életét, miután csütörtökre virradóra összecsaptak iraki biztonsági erőkkel és amerikai katonákkal. Az ellenségeskedésbe belekeveredtek al-Kaida-ellenes szunnita milicisták is.

Egy rendőrtiszt közölte: négy iraki biztonsági ember és két milicista is meghalt a lövöldözésben. Dijála az egyike azoknak az iraki tartományoknak, ahol eddig a legádázabb harcok zajlottak.

Közben a Bagdadtól 90 kilométerre északra fekvő Mukdadíja közelében egy kínzókamrát, valamint egy 26 holttestet rejtő tömegsírt találtak amerikai katonák.