Az új év beköszöntekor 6 669 705 650 ember él majd a Földön - állította  pénteken Hannoverben közzétett jelentésében a Deutsche Stiftung Weltbevölkerung (DSW) nevű német alapítvány, amely felvilágosító munkával és adományokkal támogatja és próbálja elősegíteni a családtervezést, a nem kívánt terhességek elkerülését több afrikai és ázsiai országban.

A jelentés szerint 80 millióval nőtt idén a világ népessége, körülbelül annyival, amennyi Németország lakossága. A népességnövekedés azonban szinte kizárólag azokra a fejlődő országokra jut, ahol az emberek nagy többsége nyomorban él.

Miközben Németország lakossága előreláthatólag 13 millió fővel apad 2050-ig, az ötven legszegényebb országban több mint a duplájára nő a népesség ugyanezen időszakban - jövendöli a DSW.

A szegény országokban mutatkozó gyors népességnövekedés fő oka a családtervezés hiánya; évente átlagosan 76 millió nő esik teherbe szándéka ellenére - áll a DSW jelentésében.

Az Erhard Schreiber hannoveri vállalkozó által 1991-ben megalapított német fejlesztési alapítvány meghirdetett célja, hogy a családtervezés előmozdításával segítsen azoknak az embereknek, akik saját erejükből nem tudnak kivergődni szegénységük szorításából.