EU-s törvény sújtja a török dohányosokat

Vágólapra másolva!
Élvezetük szempontjából közelebb kerültek az EU-hoz a török dohányosok, miután a török parlament, hasonlóan több uniós országhoz, törvényben tiltotta meg a dohányzást egyebek mellett az éttermekben, a bárokban, a kávéházakban és a tömegközlekedési eszközökön.
Vágólapra másolva!

Az új, Törökország tekintetében forradalminak minősíthető törvény tiltja a dohányzás valamennyi fajtáját: tilos lesz cigarettát, szivart vagy pipát szívni, hasonlóképpen tilalom sújtja a vízipipa szippantását is, pedig ez amolyan látványosság is volt az országot felkereső nyugati turisták számára.

A jogszabályt alá kell írnia még Abdullah Gül török államfőnek, ezután pedig másfél év leforgása alatt lép hatályba maradéktalanul az ország területén.

Megfigyelők szerint nem lesz könnyű érvényt szerezni a törvénynek egy olyan országban, amely a dohánytermékek egyik legnagyobb előállítója és fogyasztója a világon. A 75 milliós ország lakosságának harmada, a férfiak kétharmada cigarettázik - arányaiban kétszer annyian, mint a nyugat-európai országokban -, illetve a 7 és 11 év közötti gyerekek 11 százaléka is cigarettázik.

Törökországban már a törvény elfogadása előtt front alakult jogszabály ellen, nyilvános törvénysértésre szólítottak fel az ötven török líra (7350 Ft.) bírság ellenére.

Hasonló dohányzási tilalom lépett hatályban január 1-től Franciaországban és Németország újabb nyolc tartományában.