A Pókembert hívná segítségül az ENSZ

Vágólapra másolva!
Egy amerikai képregényhős, a Pókember segítségével akarja tájékoztatni a gyerekeket az ENSZ a humanitárius programokról. A tervek szerint 2009-től olyan ingyenes képregényekkel látnák el az amerikai iskolásokat, amelyekben a Pókember az ENSZ segélymunkásaival együtt küzd. Az USA volt ENSZ-nagykövete butaságnak tartja az ötletet, pedig a piros-kék ruhás hős a képregény lapjain már a WTC romjainál is segédkezett.
Vágólapra másolva!

A Pókember segítségével akarja tájékoztatni az ENSZ az iskolás korosztályt a nemzetközi szervezet segélyezési és békefenntartó munkáiról. A világszervezet tervei szerint 2009-től olyan ingyenes képregényekkel látják majd el az amerikai iskolásokat, amelyekben a Marvel képregénykiadó egyik legnépszerűbb karaktere, az idétlen piros-kék kezeslábas viselő hős az ENSZ segélymunkásaival és békefenntartóival küzd vállvetve.

Az ötlet nem aratott osztatlan sikert. John Bolton, az Egyesült Államok egykori ENSZ-nagykövete a BBC-nek azt mondta: a szervezetnek inkább arra kéne koncentrálnia, hogy általános teljesítményén javítson. A politikus szerint a képregényekkel nem lehet megváltoztatni az emberek felfogását. Az ENSZ képviselői erre azt mondták: a céljuk nem a szervezet népszerűsítése, egyszerűen tájékoztatni akarják a gyerekeket a humanitárius programokról.

A BBC-nek nyilatkozó képregény-boltosok szerint azért esett a Pókemberre a választás, mivel messze ő az óriáskiadó legkedveltebb karaktere, jóval népszerűbb, mint például a fogyatékkal élők beilleszkedési problémáival szembesülő Daredevil, illetve a fajgyűlölet ellen küzdő X-men tagjai. A különleges képességeit felelősséggel használó karakter pedig jó szimbólum lehet az ENSZ számára.

Ráadásul a képregénykiadó is előszeretettel ábrázolja a szuperhőst aktuális események sűrűjében: a civilben középiskolában oktató Pókember 1968-ban felbukkant a tüntető diákok között, 2001. szeptember 11-e után pedig a WTC romjainál.