Hollywood ereje - Bushwackaz a New Hampshire-i izgalmakról

2008.01.09. 11:13

Lew, a nyugdíjas légkondiszerelő tegnap azt mondta Mitt Romney gyűlésén, hogy neki ne a Tom Hanks mondja meg, hogy kire szavazzon. Ne Hollywood határozza meg, hogy kit válasszon meg elnöknek az amerikai nép. Lewnak nem volt igaza.

A New Hampshire-i első előválasztás bizonyos értelemben meglepetést okozott. Nem a republikánus oldalon. Ott bejött a papírforma, Mac is back, azaz John McCain arizonai szenátor elhozta az első helyet, Romney második helyre jött be, az evangelista keresztényekben gyengélkedő államban pedig Mike Huckabee harmadik lett. A libertárius Ron Paul és Rudy Giuliani nagyjából egálra jött ki, ami Paulnak siker, Rudynak bukta. Giuliani valószínűleg eltaktikázta magát.

Beszéljünk most a demokratákról! Az összes közvélemény-kutatás szerint Iowa után Barack Obama, Illinois állambéli szenátor jó tíz százalékpontot vert Hillary Rodham Clinton New York állambéli szenátorra, és ez még a tegnapi eredményekben is így volt. A New Hampshire-i előválasztást mégis Hillary Rodham Clinton nyerte, a demokrata szavazatok 39 százalékát hozta el, és mintegy ötezer szavazattal verte a 37 százalékos Barack Obamát. Hogyan lehetséges ez? Minden közvélemény-kutató komplett idióta lenne? Ezek a jólfizetett szakemberek teljesen figyelmen kívül hagytak volna valamilyen fontos faktort, társadalmi mélyáramot? Vagy produkált Hillary Clinton az utolsó napon valami olyat, mely kicsavarta a vezénylő buzogányt a nagy chicagói hadvezér kezéből?
A racionális szemlélő számára nem. Pedig.

Hillary a nőegyletben

Január 7-én Hillary Rodham Clinton - akit Iowa előtt sokan kritizáltak azzal, hogy az egykori Vaslady, Margaret Thatcher hozzá képest Teréz anya; nem válaszolt újságírói kérdésre, ha igen, a riporterek réme volt, s nem folytatom a hasonlatok sorát, mert az sok ízetlenkedésre adna alapot -, nos Hillary Rodham Clinton Portsmouthba látogatott, ahol a helyi nőegylet, vagy valami hasonló meghívására gyümölcstea-kortyolgatós, kandallótűz-fényű meghitt beszélgetés alakult ki nőtársakkal. Marianne Pernold-Young kérdésére először hajviseleti, majd életvezetési, belefáradási kérdések körül folyt a diskurzus, majd Hillary egyfajta ars politicát adott elő, hogy mi mindent is szeretne ő tenni ezért az országért. A volt First Lady hangja itt megbicsaklott, mintha szemét is furcsa fény futotta volna el. Mikor tegnap éjjel először láttam a Youtube-on, azt mondtam, ügyes, próbálkozik Hillary Clinton, de őszintén szólva nem gondoltuk volna, hogy Baroness Münchhausent látjuk.

Obama-központ, Nashua

A Riverside sugárúton álló dél-nashuai középiskola előtt álló sor a moszkvai Vörös teret idézi, még a "ferdeszájú vén trotty", Leonyid Iljics Brezsnyev idejéből, csak az a sor a Mauzóleum előtt a múltról szólt, ez meg itten, ahogy a sok fiatal Barack-drukkert nézem, inkább a jövőről. A fiatalok, az első szavazók, a harminc alattiak négy éve otthon maradtak, nem asszisztáltak George W. Bush újraválasztásához, és John Kerryben sem látták meg a magas hőfokon oxidálódó kerozint. Fél nyolcra hirdették a kezdést, nyolctól beengedik az embereket, akikből hiányzik a csürhementalitás, tudják, ez Amerika, működik, előzetes regisztráció nélkül is be lehet majd jutni, csak ülőhely nem lesz.

Teli a tornacsarnok, nagy erőkkel képviselteti magát a világsajtó, mikor bejutunk, az első hír, hogy a szavazatok 3 százalékának az átszámolása után Hillary pont 3 százalékkal vezet. Negyed tíz után két perccel üdvrivalgás, a kivetítőn az MNBC közlése szerint 37-36 százalék a két jelöltre adott voksok aránya, John Edwards 17 százalékon áll, nem szólhat már bele a nagyok dolgába. Tight race (szoros verseny), meg too close to call (egyelőre eldönthetetlen), ezek a leggyakrabban ismételt kifejezések a kivetítőn, közben a republikánusoknál John McCain már a győzelmi beszédét mondja - ott ennyivel egyszerűbb és egyértelműbb volt a szavazatszámlálás. Jó egy óra még így telik, Hillary vezet, kicsivel, ha ez csökken, a tömeg üvölt, ha nő, pfujjol.

Forrás: gettyimages.com
A változásra vártak (további képek itt)

Fired up - ready to go! Ez sokszor elhangzik, a szokásos Hope (Remény) meg Change (Változás) transzparensek mellett e mai este mottója a Change, We can believe in (Változás, amiben hihetünk). Elég hosszú, elég gyötrelmes a várakozás. Azért alig félmilliónyi szavazatot ne tartson má' ilyen sokáig összeszámolni. Persze a szavazatszám-közelség miatt nyilván mindenhol újraszámolnak többször is - ez itt most nem Florida 2000-ben. A kivetítőn a különböző településeket elemzik, melyik Hillaryé, melyik Obamáé. Úgy fél tizenegy magasságában Wolf Blitzer a CNN-ben bejelenti, hogy az Associated Press hírügynökség mérése szerint Clinton szenátor megnyerte a New Hampshire primaryt, ám ezt ő sem a maga, sem szűkebb hírszervezete nevében nem tudja még visszaigazolni.

10 óra 40-kor Blitzer a kivetítőn bejelenti, hogy Clinton szenátor nemsokára szólni fog a manchesteri kampányközpontban, amikor az Egyesült Államok Kongresszusának két képviselője érkezik a színpadra - sorry, a nevüket nem hallottam a nagy ordibálásban -, az ő feladatuk Obama szenátor felkonferálása. A hangulat fokozhatatlan, most már mindenki fennhangon kész elindulni, változni, reménykedni, s megérkezik a színpadra Michelle és Barack Obama. Integetnek, megcsókolják egymást, a szenátor szólásra kész. Lecsendesíti az ünneplőket, és gratulál Clinton szenátornak. Mivel a kivetítő közben elhalt, ebből tudja meg mindenki, hogy Hillary győzött.

Amerikában - mely minden multikulturalizmusa mellett azért alapvetően még őrzi az angolszász stílusjegyeket - nem szokás a jajveszékelés. "A remény nem vak optimizmus", ez Obama szenátor egyik kedvelt fordulata, most is elmondja, bár nem a beszéd elején. Fáradtabb a hangja, önuralommal győzi le rosszkedvét. Dicséri a nagy részvételt, dicséri Amerikát, mely változást akar egy sötét korszak után. Befejezni a háborút Irakban, hazahozni a katonákat, bevégezni az afganisztáni missziót, a nemzet fejezze ki háláját a veteránoknak, hogy a XXI. század új kihívásaira koncentrálhasson. Ezek közé tartozik a szabadulás az olaj zsarnokságából, a környezetrombolás megállítása, a szegénység felszámolása világszinten.

Meg tudjuk csinálni? Yes, we can! (Igen, meg tudjuk!) Ez a beszéd valószínüleg yes, we can-beszédként fog bevonulni a retorikatörténetbe, legalább tucatszor elmondta.

Obama nem hadfi, mint McCain, nem megy részletekbe. Obama nem bizniszmen, mint Romney, nem kezd gazdasági fejtegetésbe, Obama nem prédikátor, mint Huckabee, nem fejtegeti az isten-haza-család hármasegységét. És Obama, nem nő, mint Hillary Clinton, igaz Hillary sem használta ezt az érvet - egészen tegnapig. (Obama sajátlagossága viszont nem igényel magyarázatot, jól látszik a képernyőn. Nota bene Obama szinte soha nem említi explicite afroamerikai származását, ma is beszélt amerikai állampolgárságú latinókról, ázsiaiakról, de azt nem engedi meg magának, hogy a fekete ügyek szószólója legyen a kampányban, az visszaüthetne rá.)

Barbra Streisand homlokcsókja

Ezen a szinten - ne tévedjünk: a legmagasabb szintről beszélünk - egy politikus képzésének fontos eleme, hogy szónoki teljesítményét neurolingvisták és retorikai szakértők segítségével növelje, hogy legyen neki személyi trénere szociálpszichológiából, tömeglélektanból és Cipolla-tudományból, ugyanúgy mint fitnessből, közgazdaság- és hadtudományból, legyen stylistja, fordrásza, öltöztetője, beszédírója (inkább beszédírói), ésatöbbi. A tömeg, a közönség, "az emberek" hangulatának elkapása, adott esetben megfordítása benne van a munkakönyvi leírásában, a szakma része. És ennek vannak szakmai mesterfogásai, melyet leginkább színészek ismernek.

Forrás: gettyimages.com
Megpendítette az érzelmi húrokat (további képek itt)

Most én nem mondom azt, hogy Hillary Rodham Clinton egy olyan érzelemmentes gépnő, mint a Kristinna Loken által megszemélyesített T-X (Terminatrix) névre hallgató szereplő a Termitánor3-ban (r: Jonathan Mostow; 2003), aki a cél érdekében bármilyen eszközt meg tud játszani adott esetben, de azt mondom, ha arról van szó, hogy Hillary, ebben az esetben neked most jól jöhet egy kis hangrecegtetés, a szemben megjelenő furcsa fény, és a tétova mozdulat, mely elmorzsol egy könnycseppet szemcsücsökben, akkor azt mondom, ha segítségre volna szükség, akkor a Clinton-család szükebb baráti körében vannak jópáran, akik ebben segíteni tudnak. Odaröppen Julia Roberts Taosból (Új-Mexikó) vagy Barbra Streisand Beverly Hillsből (Kalifornia), és megmutatja hogyan kell.

A CNN felmérése szerint Iowában csak a demokrata nők 30 százaléka szavazott csak Hillaryra (vö. az azt megelőző őrmester-viselkedéssel), míg egy január 8-i napközbeni felmérés szerint a New Hampshire-i demokrata asszonyoknak már 47 százaléka preferálta őt. (Vö. Portsmouth, nőegylet, gyümölcstea, elérzékenyedés.) Ez elég lehetett Obamával szemben a 3 százalékos előny elérésére. Nem biztos, hogy csak a sírós hang, az érzelmes húrok pengetése hozta el a gyózelmet Hillarynak, de hogy szerepe volt benne, az biztos.

És ezért nem volt Lewnak igaza, mikor Hollywood és a politika kapcsolatát volt elemzendő.

Nashua, New Hampshire, január 8.

KAPCSOLÓDÓ CIKK