John Kerry Obamát támogatja

Vágólapra másolva!
John Kerry amerikai szenátor, a 2004-es elnökválasztás vesztes demokrata párti jelöltje csütörtökön közölte: Hillary Clintonnal szemben Barack Obamát támogatja az elnökjelölt-választási versenyben. A bejelentés nagy lökést adhat az afro-amerikai szenátornak, akinek kampánya - miután a New Hampshire-i előválasztáson Clinton megelőzte - megtorpant.
Vágólapra másolva!

Kerry Dél-Karolinában jelentette be támogatását, abban az államban, ahol két hét múlva az előválasztáson bizonyára éles küzdelem alakul majd ki Obama és Clinton között. Azt mondta, hite szerint Barack Obama segíthet abban, hogy Amerika történelmében új fejezet kezdődjön és az ország az egység felé mozduljon el az eddigi megosztottság lezárásával.

Kerry ezzel úgymond nemcsak Hillary Clintont csapta arcul, hanem az elnökjelöltségért szintén harcban álló John Edwards volt észak-karolinai szenátort is, aki annak idején az alelnökjelöltje volt.

Elemzők szerint nagyot lendíthet Obama ügyén Kerry, aki még meglévő szervezeti hátterét - egyebek mellett egy 3 millió támogató, köztük jelentős demokrata adományozók e-mail címét tartalmazó jegyzéket - a fekete aspiráns szolgálatába állíthatja.

Kerry maga is fontolgatta elnökjelöltségét, de 2007 elején bejelentette, nem pályázik. Azért kényszerült visszavonulni, mert néhány héttel korábban félreérthető megjegyzést tett arról, hogy azok a fiatalok, akik nem tanulnak, katonaként Irakban találhatják magukat.