Gépek lélegeztetik Suharto volt indonéz diktátort

Vágólapra másolva!
Nincs eszméleténél Suharto volt indonéz elnök. Az ex-diktátor egészségi állapota drámaian romlott, gépek tartják életben.
Vágólapra másolva!

"Állapota válságosra fordult, elvesztette eszméletét, és légzési nehézségei súlyosbodtak" - tudatta a volt elnököt kezelő orvoscsoport. Feltehetően tüdőgyulladása van, tüdei megteltek folyadékkal, és veseműködése is egyre romlik. A 86 éves exdiktátor szív- és tüdőproblémák miatt egy hete került kórházba Jakartában.

Orvosai közölték, hogy több szerve sem működik megfelelően, és lélegeztetőgépre kapcsolták. "Nem tudjuk megmondani, meddig tarthatjuk még életben" - mondta Muhammad Munawar, az orvoscsoport egyik tagja.

Családja betegágyánál van, több kormánytisztségviselő és Jusuf Kalla indonéz alelnök is a kórházba érkezett.

Az egykori diktátort, akit 1998-ban, 32 évi kormányzás után országos zavargások és diáktüntetések mozdítottak el a hatalomból, a XX. század második felének egyik legkíméletlenebb és legkorruptabb politikusaként tartják számon.

2000-ben mintegy 600 millió dollárnyi közvagyon elsikkasztásáért akarták bíróság elé állítani, de végül több agyvérzéstől megrendült egészségi állapota miatt elkerülte a felelősségre vonást.