Abszolút többséget szerzett az ellenzék Tajvanon

Vágólapra másolva!
Elsöprő győzelmet aratott a tajvani választásokon a legnagyobb ellenzéki párt. Az eddig kormányzó párt elnöke azonnal lemondott.
Vágólapra másolva!

A fő ellenzéki erő, a Kínai Nemzeti Párt (Kuomingtang) 81 helyet szerzett Tajvan 113 fős törvényhozásában, és ezzel abszolút többséget biztosított magának a parlamenti választás nem hivatalos végeredménye szerint - közölte a Központi Választási Bizottság.

Az összes leadott szavazat összeszámlálása után a Kuomingtang, amely egykor egész Kínát irányította, 81 képviselői helyet szerzett, azaz a szavazatok 72 százalékát kapta. Az eddig kormányzó Demokratikus Haladó Pártnak (DPP), Csen Suj-pien elnök pártjának 27 hely, illetve a szavazatok 24 százaléka jutott. A Koumingtang szövetségeseinek számító kisebb pártok összesen 5 képviselői helyet szereztek.

A Kínai Nemzeti Párt szorosabb gazdasági kapcsolatokat és párbeszédet szorgalmaz Pekinggel, ellentétben a függetlenségpárti kormányerővel. A parlamenti választást sokan a március 22-i elnökválasztás főpróbájának tekintik. Csen Suj-pien, aki 2000 óta Tajvan elnöke, lemondott pártelnöki tisztségéről, miután nyilvánossá vált a DPP nagyarányú veresége.

Számos szavazó a DPP-t okolja a tajvani gazdaság gyengélkedéséért. Az elnök családtagjai és szoros szövetségesei korrupciós botrányokba keveredtek, a párt 1986 óta a legsúlyosabb válságba süllyedt.

Az új parlament feleakkora lesz, mint a korábbi törvényhozás. A képviselői létszám csökkentését a testület hatékonyságának növelése és a képviselők könnyebb számonkérhetősége indokolta.