A britek szerint zaklatják őket az oroszok

Vágólapra másolva!
Rendkívül súlyosnak nevezte a brit külügyminiszter, hogy az orosz hatóságok megfélemlítik a helyi British Council munkatársait. Angol vélemények szerint ez a Litvinyenko-ügy folytatása.
Vágólapra másolva!

"Rendkívül súlyos jelentések" érkeznek Londonba arról, hogy az orosz hatóságok megfélemlítik és zaklatják a British Council oroszországi irodáinak alkalmazottait, ami "teljesen elfogadhatatlan" - mondta a brit külügyminiszter, aki alig burkolt utalást tett a brit-orosz kulturális kapcsolatok esetleges befagyasztására. David Miliband közölte: szerdán bekérették az ügyben a brit külügyminisztériumba Oroszország londoni nagykövetét.

Az orosz kormány még a múlt hónapban, január 1-jei hatállyal elrendelte a brit kulturális szervezet Moszkván kívüli oroszországi irodáinak bezárását, ám azok a rendelet ellenére az új évben is kinyitottak. Az irodák bezárásáról szóló utasítást Moszkva különböző adó- és jogi rendellenességekkel indokolta, valamint azzal, hogy a British Council több irodája a nemzetközi egyezményekkel ellentétes módon a helyi brit konzulátusok épületében működik.

Egyöntetű londoni vélemények szerint azonban a lépés a Litvinyenko-ügy nyomán kipattant kétoldalú diplomáciai válság része. Tavaly júliusban a Scotland Yard Andrej Lugovoj orosz üzletembert, egykori KGB-ügynököt vádolta meg Alekszandr Litvinyenko volt orosz állambiztonsági tiszt 2006. novemberi londoni meggyilkolásával, s kérte Lugovoj kiadatását, de Oroszország ezt megtagadta.

Nagy-Britannia ezután négy orosz diplomatát kiutasított, amire Moszkva hasonló lépéssel válaszolt, és a két ország viszonyában azóta a hidegháború óta nem tapasztalt fagy állt be.

David Miliband brit külügyminiszter szerdai londoni nyilatkozatában "teljességgel törvényesnek" nevezte a British Council oroszországi működését, és kijelentette: a szervezet elleni támadással az orosz kormány saját megítélését rontja. Miliband hozzátette: Moszkvának "még van ideje arra", hogy módot találjon a két ország közötti "igen fontos kulturális kapcsolatok fenntartására".

Ez eddig a legkeményebb brit kormányzati állásfoglalás a British Council oroszországi tevékenysége körül kipattant államközi vitában.