Elégedetlen Sarkozyvel a franciák többsége

Vágólapra másolva!
Egyre csökken Nicolas Sarkozy népszerűsége. A francia elnökről immár a megkérdezettek többsége állítja, hogy elégedetlen a munkájával.
Vágólapra másolva!

Először fordul elő elnökké választása óta, hogy Nicolas Sarkozy francia államfőről több francia van kedvezőtlen véleménnyel (48 százalék), mint amennyi elégedett vele (45 százalék) - derül ki a BVA közvélemény-kutató intézet által készített, a L'Express című hetilap csütörtöki számában megjelenő felmérésből.

A CSA január 6-án közzétett eredményeit erősíti meg a nyolc hónapja hivatalban lévő köztársasági elnök népszerűségvesztéséről szóló újabb felmérés, amely január 10. és 12. között 1051 nagykorú francia megkérdezésével készült.

A két hónap alatt tíz pontot vesztett államfőről már csak a franciák 45 százalékának van jó véleménye, közülük nyolc százaléknak "nagyon jó". A negatív véleménnyel rendelkezők aránya szintén tíz pontot növekedett két hónap alatt, és elérte a 48 százalékot, 22 százalék pedig "nagyon rossz" véleménnyel van Sarkozyről. A megkérdezettek hét százaléka nem nyilatkozott.

Ezzel párhuzamosan Francois Fillon kormányfő népszerűségi indexe két százalékot emelkedett, de így is csak 43 százalékon áll.

A BVA szerint elsősorban az alsóbb néprétegek és az idősebb korosztály körében vesztett jelentősen Sarkozy népszerűségéből, a múlt heti sajtótájékoztatóján a vásárlóerő javításában tehetetlenségét kifejező álláspontjával. Az elégedetlenség a gazdasági kérdések mellett a médiában folyamatosan kommentált új elnöki stílusról megfogalmazott értékítélet is egyben - vélik a közvélemény-kutatók.