Fidel Castro: túl beteg vagyok a szerepléshez

Vágólapra másolva!
A betegeskedő Fidel Castro és a tőle hatalmat korábban átvevő öccse, Raul is  szerepel a jelöltek között a kubai nemzetgyűlési választásokon. Annak ellenére, hogy Fidel elismerte: túl beteg a nyilvános szereplésekhez.
Vágólapra másolva!

Fidel Castro elismerte, hogy túl beteg a nagyközönség előtti nyilvános szerepléshez. A 81 éves kubai vezető a helyi sajtóban szerdán megjelent újabb írásában úgy fogalmazott: fizikai állapota nem teszi lehetővé, hogy nyilvánosan fellépjen és beszédet mondjon Santiago de Cuba lakosai előtt.

Ennek ellenére a néphatalmi nemzetgyűlésbe jelöltek között szerepel Fidel Castro elnök és Raúl Castro, az elnök első helyettese, aki jelen pillanatban az ország ügyvezető elnöke. "Mind a kettőjüket Santiago de Cuba egyik választókerületében jelölték" - mondta Soraya Álverez, a Kubai Köztársaság budapesti nagykövete szerdán tartott sajtóértekezletén.

"A választások szabadok és demokratikusak lesznek Kubában, mert a jelölteket a nép ajánlotta, és garantálva van az állampolgárok szabad és titkos választásának joga. Nem lesz választási csalás Kubában" - közölte a nagykövet az MTI kérdésére. A politikus kiemelte: a választást a kubai alkotmánynak és a választási törvénynek megfelelően tartják meg. A jogszabály szerint a külföldön tartózkodó kubaiak nem szavazhatnak - tette hozzá.

A diplomata elmondta: nincs információja arról, hogy nemzetközi megfigyelőket meghívtak-e a választásokra, de minden Kubában működő diplomáciai képviselet munkatársát szívesen látják. A magyar Külügyminisztérium a héten ismételten hangsúlyozta, hogy kész segítséget nyújtani a szigetországnak a demokratikus átmenetben, ha erre vonatkozóan megkeresés érkezik.

A kubai nagykövet erre reagálva hangsúlyozta, hogy országa vezetése senkitől nem kér tanácsot a politikai rendszer "tökéletesítésében". A politikai változás egy országban az adott nép akaratától függ - tette hozzá. Kuba a saját átmenetét valósítja meg, a saját szocialista megközelítéséből. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a mostani választások során a jelöltek nagy része már nem ahhoz a generációhoz tartozik, amely "győzelemre vitte a forradalmat" - hangsúlyozta Soraya Álverez.

Kubában ötévente tartanak általános nemzetgyűlési választásokat. 1976 óta a legalacsonyabb választási arány 95,2 százalék, a legmagasabb 98,7 százalék volt. A hivatalos tájékoztatás szerint a jelölteket nem a Kubai Kommunista Párt állítja, hanem a nép és a civil szervezetek. A képviselők politikusként nem kapnak fizetést, és bármikor visszahívhatók.

A 614 tagú Néphatalom Nemzetgyűlése az állam legfelsőbb szerve Kubában, a testületet nem oszlathatja fel az elnök és nem is gyakorolhat vétót a meghozott törvények felett. A mostani választáson induló 614 jelölt több mint negyven százaléka nő, a jelöltek mintegy nyolcvan százaléka egyetemet végzett - derül ki a nagykövetség adataiból.

Fidel 2006 nyarán adta át ideiglenesen a hatalmat öccsének, Raúlnak, de a végrehajtó hatalom legfőbb szervének, az államtanácsnak hivatalosan továbbra is ő vezetője. Az államtanács vezetését csak parlamenti képviselő láthatja el.