Bill Clinton agresszivitását bírálják a demokraták

Vágólapra másolva!
Gyakorlatilag saját vezetőjüket, Bill Clintont bírálják, egyben kérik neves demokrata párti politikusok. A kritika tárgya: a felesége mellett kampányoló volt elnök túl agresszívan támadja Hillary fő ellenfelét, Barack Obamát. Az afro-amerikai jelölt mérsékleten nyilatkozott Bill Clintonról.
Vágólapra másolva!

Az amerikai kongresszus több vezető demokrata párti tagja szerint méltatlan Bill Clinton volt amerikai elnökhöz, a Demokrata Párt névleges vezetőjéhez az az agresszív kampány, amelyet az elnökjelöltségre pályázó Barack Obama szenátor ellen folytat.

Edward Kennedy szenátor és Rahm Emanuel képviselő az MSNBC hétfői beszámolója szerint több ízben kifogásolta a volt elnök szerintük helytelen magatartását. Arra kérték a velük baráti viszonyban levő Bill Clintont: változtasson hangnemén és ne támadja többé az afro-amerikai Obamát. Hillary Clinton, Bill Clinton felesége szintén a demokrata elnökjelöltségre aspirál, és Obama szenátor a legfőbb vetélytársa.

A demokrata elnökjelöltségi versenyben egyelőre egyik politikust sem támogató Kennedy és Emanuel állítólag magából kikelve közölte véleményét Clintonnal. Ezt a beszélgetésekről tudó két, névtelenséget kérő forrás közölte. A szenátor és a képviselő nem volt hajlandó kommentálni az értesülést.

Hillary Clinton kampányának vezetői még mindig az egyik legértékesebb embernek tartják a volt elnököt, aki jelentős adományokat gyűjt feleségének és nagy tömegeket vonzó kampányrendezvényein sokakat lebeszél Obama támogatásáról. A közismerten heves vérmérsékletű Bill Clinton azonban nem egyszer elragadtatja magát, eltúlozza Obama-ellenes érveit. Legutóbb egy San Francsicó-i tévériporterrel is szóváltásba keveredett.

A Hillary-stáb egy tagja úgy fogalmazott, hogy Bill időnként gyötrelmes harcot vív a szavazatokért. Ám a tét nem is lehetne magasabb, és Clinton a saját tekintélyével sem törődve küzd felesége elnökségéért - tette hozzá.

Bill Clinton néhány hete egyszerűen "letündérmesézte" Obama sokat hangoztatott következetes irakiháború-ellenességét arra hivatkozva, hogy Obama is megszavazta a háborús költségvetéseket. Az afro-amerikai James Clyburn - aki Dél-Karolinát képviseli a washingtoni kongresszusban, és egyik pályázót sem támogatja - kijelentette: Clinton sértő hangnemet használt.

Kennedy massachusettsi szenátor állítólag "beolvasott" Clintonnak, amiért a faji kártyát belekeverte a kampányba. A Hillary-tábor most már attól tart, hogy a tekintélyes szenátor előbb-utóbb Obama oldalára áll.

Greg Craig, aki az 1998-as Monica Lewinsky-botrány után Bill Clinton védelmét irányította a lemondatását követelő erőkkel szemben, most Obama vezető tanácsadója. Ha a Hillary-tábor már most sem tudja megfékezni Billt, vajon mit tehet majd a Fehér Ház, ha Hillary fog beköltözni? - kérdezte.

Barack Obama az ABC hétfői reggeli műsorában visszafogottan, de határozottan beszélt arról, hogy zavarónak ítéli a volt elnök kampányszereplését, aki szerinte valótlan dolgokat állít róla. Kijelentette: ezentúl cáfolni fogják Bill Clinton minden egyes hamis állítását.

Clinton azonban úgy tűnik, nem hátrál meg a bírálatok tüzében. Valószínűleg folytatni fogja az Obama elleni támadásokat, ha úgy látja, hogy azzal segíthet Hillarynak. Matt McKenna, Bill Clinton szóvivője csak annyit közölt: nem a napi- és hetilapok riporterei, hanem a történelem mond majd ítéletet arról, hogy Bill jelenlegi szereplése milyen hatással lesz a volt elnök örökségére.