Kiutasított diplomata miatt fenyeget Moszkva

Vágólapra másolva!
"Diplomata státusával összeegyeztethetetlen tevékenysége miatt" utasított ki egy orosz diplomatát Lettország, amit Oroszország barátságtalan lépésnek minősített. A moszkvai külügyminisztérium azt közölte, fenntartja magának a jogot "megfelelő megtorló intézkedéseket" meghozatalára.
Vágólapra másolva!

Moszkva megtorló intézkedésekkel fenyegetőzött a Lettországból kiutasított orosz diplomata ügye miatt. Mihail Kaminyin orosz külügyi szóvivő keddi közleményében hangsúlyozta: Oroszország elemzi a barátságtalan lépés körülményeit, és minden jogot fenntart magának a megfelelő megtorló intézkedések meghozatalára.

A lett külügyminisztérium "biztonsági fenyegetésre" hivatkozva hétfőn jelentette be, hogy "diplomata státusával összeegyeztethetetlen tevékenysége miatt" egy orosz diplomatát kiutasít az országból. Maris Riekstins külügyminiszter nem nevezte meg a szóban forgó diplomatát, de megjegyezte, hogy az illető "meghatározott céllal" érkezett a balti országba.

Ivars Godmanis miniszterelnök a lett televízióban nyilatkozva kedden kijelentette, hogy az intézkedésnek nincs "politikai háttere", az a "titkosszolgálatok szakmai munkájának" eredménye. Reményét fejezte ki, hogy a botrány nem lesz hatással a lett-orosz kétoldalú kapcsolatokra.

Lettországból nem először utasítanak ki orosz diplomatát. 2004-ben a rigai orosz nagykövetség egyik munkatársának azért kellett távoznia, mert a lett fél adatai szerint titkos információkat igyekezett szerezni a NATO infrastruktúrájáról és lett belpolitikai eseményekről. Válaszul az orosz fél kiutasította a moszkvai lett nagykövetség első titkárát.