Nyolc halott egy török vonatbalesetben

Vágólapra másolva!
Legalább nyolcan meghaltak, huszonegyen megsérültek, amikor vasárnap kisiklott egy személyszállító vonat Törökország középső részén. A szerelvény a pálya jegesedése miatt sodródhatott le a sínekről.
Vágólapra másolva!

Kisiklott vasárnap egy személyszállító vonat Törökország középső részén. A szerencsétlenségben 8-an meghaltak, további 21 ember megsérült - jelentette be az ankarai kormányfői hivatal. A CNN Türk magántévé és az NTV televízió ugyanakkor 9 halálos áldozatról és 50 sérültről tud.

A vonat Isztambulból tartott az ország déli részén található Denizli városába, és Kütahya város közelében siklott ki. A szerelvény két kocsija felborult. A vonat a pálya jegesedése miatt eshetett le a vágányokról egy kanyarban. A vasúttársaság szerint a baleset pillanatában a szerelvény óránként 65 kilométeres sebességgel haladt.

Nem tudni, hány ember utazhatott a szerelvényen, csak annyit, hogy Isztambulban körülbelül 300-an szálltak fel rá, Kütahyában pedig több mint 400-an. A sérülteket kütahyai kórházakba szállították. A sértetlenül maradt utasokat autóbuszon szállították el úti céljukhoz. Négy éven belül ez volt az ötödik jelentős vasúti baleset Törökországban.